Interjú Martin Škrtellel a szerdai Új Szóban

<p>Az FC Liverpool 27 éves középső védőjét 2007 és 2008 után 2011-ben is a Szlovákia legjobb labdarúgójának választották. Az edzők és a sportújságírók szavazatai alapján Martin Škrtelt választották a 2011-es év legjobb szlovák labdarúgójának. Az FC Liverpool huszonhét esztendős hátvédjét röviddel az ünnepélyes díjátadás után faggatta Szabó Zoltán.</p>

Részlet az interjúból:

Számított rá, hogy kétéves szünet után megnyeri az ankétot?
Arról tudtam, hogy köztem és Marek Hamšík között dől el az elsőség sorsa. Azt hittem, ezúttal is be kell érnem a második hellyel, mert az ankétokon általában a szavazók a középpályásokat és a csatárokat helyezik előtérbe a védőkkel szemben. Annál jobban örülök, hogy ezúttal másként történt, és én nyertem.

Mit szól ahhoz, hogy csupán három pont volt kettőjük között a különbség?
Gyakorlatilag egy szavazat döntött a javamra.

Mit jelent önnek az ankételsőség?
Óriási megtiszteltetésnek és egyben nagy kihívásnak is tartom. Nehéz ilyen erős mezőnyben győzni, hiszen egyre többen játszunk külföldön. Bízom benne, hogy nem utoljára emelhettem magasba a trófeát.

A teljes interjút a szerdai Új Szó sportrovatában olvashatják!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?