Lobotka minden nap előbbre lépne, Jurko Huliaknak és Škrtelnek is beszólt

Azt, hogy vagy ő, vagy a Feyenoorddal kiváló szezont futó Dávid Hancko lesz a befutó, abból is sejteni lehetett, hogy a közönségdíj is kettejük között dőlt el – a rotterdami védő kapta végül a legtöbb szavazatot abban a pluszkategóriában, amelyben a széles nyilvánosság is voksolhatott. 

Magán az ankéton szakújságírók, élvonalbeli edzők, szövetségi kapitányok és a legalább 50-szeres, már nem aktív válogatottak vehettek részt. Az ő szavazataik alapján viszont Stanislav Lobotka lett Év labdarúgója, aki megismételte tavalyi elsőségét, mint ahogy Hancko második helye is duplázás (egyedül a dobogó harmadik fokán történt csere, ahol Milan Škriniart Lukáš Haraslín, a prágai Sparta szélsője váltotta).

Figyel az étkezésre is

Visszatérve a győztesre: Lobotkát, aki egyébként sem szeret fürdőzni a rivaldafényben, igen nehéz feladat elé állítottak a szervezők Hanckóval együtt: a két „döntősnek” ugyanis azok után kellett válaszolgatnia a műsorvezető kérdéseire, hogy levetítettek nekik egy meglepetésvideót, melyben a legközelebbi családtagjaik emlékeztek vissza a gyerekkorukra és mondták el, mennyire büszkék a fiukra/bátyjukra. 

A valóban megható pillanatok után nem sokkal pedig már trófeával a kezében állt a színpadon az Év labdarúgója. 

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, hogy egészséges vagyok. Az egész arról szól, hogy keményen kell dolgozni, és kell egy kis szerencse, hogy elkerüljenek a sérülések” 

– mondta Lobotka a színpadon, megköszönve mindenkinek a támogatást. 

Szokásához híven a gála után, az újságírók gyűrűjében sem volt bőbeszédűbb, de ezt-azt azért még elárult. 

"A jó formámat annak is köszönhetem, hogy odafigyelek az étkezésemre, és igyekszem magamat fejleszteni, a pályán és azon kívül is. Minden napnak azzal vágok neki, hogy legalább egy százalékkal előbbre lépjek

– jegyezte meg a középpályás, aki a Napolival ugyan nem tudta megvédeni olasz bajnoki címét, de a válogatott legjobbjai közé tartozott az Eb-n. – Természetesen mindannyiunk számára a kontinenstorna volt a tavalyi év csúcspontja. Kár az angolok elleni nyolcaddöntő utolsó perceiért (amikor Bellingham a ráadásban hosszabbításra mentette a talákozót – a szerk. megj.), de őszintén szólva ez csak annak kapcsán jutott eszembe, hogy mutattak a meccsről felvételeket a gálán, igyekszem a jelenben élni.” 

S hogy vágyik-e a harmadik Év labdarúgója-címre, a klasszikus, megszakítás nélküli mesterhármasra, ami eddig csak Dušan Tittelnek, Marek Hamšíknak és Milan Škriniarnak jött össze? 

„Az még odébb van, egyelőre csak a következő hetekre koncentrálok. De azért jó motiváció a triplázás. Másrészt lényegesebb, hogy csapatként legyünk sikeresek” 

– tette hozzá Lobotka.

Zúduló poénok

Bár az illendőség szerint a többi kategóriagyőztesre illene most rátérnünk, az est második legfontosabb embere a már említett műsorvezető, Slávo Jurko volt. A szlovák sportkommentátorok talán legnagyobb show-manje nem hazudtolta meg önmagát: már az élő műsor előtt tartott egy kis bemelegítőt a színpadon.

 „Üdvözöljük körünkben Rudolf Huliak sportminiszer urat, aki igazi futballdrukkerként vélhetően már tűkön ülve várja, hogy a hétvégén elkezdődjön a közép-szlovákiai járási fociliga I. osztályának tavaszi idénye, és egymásnak feszüljön a TJ Detvianska Huta és a Družstevník Očová gárdája 

– szúrt oda a posztjára nemrég kinevezett politikusnak, aki addig – a parlamenti képviselőségen túl – utóbb említett község polgármestere is volt. Majd így folytatta: 

„Nem kevés apropója van a mai ünnepi estnek, gondolhatunk például Jánošík évfordulójára is, akit épp ezen a napon végeztek ki több, mint 300 éve.”

Havi Škrtel

Ez a kettősség végig jellemezte Jurko megszólalásait: a folyamatosan zúduló poénok között voltak bravúros rögtönzések, szellemes beszólások és szurkálódások, de ugyanúgy akasztófahumor, erőltetett, néha a jóízlés határát túllépő megjegyzések.

Ettől függetlenül a kedvencünk az volt, amikor a műsorvezető Hanckóval arról beszélgetett, hogy utóbbi megvásárolta a privigyei labdarúgóklubot, ezzel segítve nevelőegyesületét. 

„Gondolkodom, még ki szállhatna be a környékről. Martin Škrtel jöhetne szóba, de ő ebben a hónapban Nagyszombatban van” 

– nevettette meg a jelenlevőket Jurko nagyon finoman utalva arra, hogy Škrtel tavaly szeptemberben a DAC sportigazgatója lett, majd októberben távozott a posztjáról. S néhány hónap elteltével, a napokban ugyanezt a posztot vállalta el a megyei rivális Spartaknál... 

Futottak még?

A többi díjazott így akarva-akaralanul kicsit a háttérbe szorult: az U21-eseknél Leo Sauer (Breda), a nőknél Mária Mikolajová, az edzők között pedig az a Vladimír Weiss, aki zsinórban ötödször, összességében pedig kilencedszer nyerte meg a kategóriáját. 

Az est folyamán öt névvel bővült a sportági Hírességek Csarnoka. Ján Geletát, Dušan Radolskýt, Ján Kociant, Milan Dolinskýt és Viktor Tegelhoffot érte a megtiszteltetés (utóbbit már a halála után, in memoriam formában). Közülük talán Radolský kapta a legnagyobb tapsot a pozsonyi vár téli lovardájában, nem is nagyon tudott megszólalni. A legmeghatóbb pedig a 89 éves Dolinský volt, aki csak annyit mondott a köszöneten túl, hogy a díja fele egykori csapattársainak jár.