Interjú Jaroslav Katriňákkal

Jaroslav Katriňák biztosan nyerte a világ leghosszabb versenyét, a Transorientale-ralit. A 42 éves szlovák motoros egyben az abszolút győztes is, mert a Szentpétervár–Peking közötti több mint 10 ezer kilométeres távot a leggyorsabban tette meg, beleértve az autósokat és a kamionosokat is.

A Slovnaft csapat sztárja kedden este érkezett haza Kínából, s tegnap már az újságírók rendelkezésére állt. Katriňák nagy üdvrivalgás közepette, két biztonsági ember vállán érkezett a sajtótájékoztatóra.

Milyen érzés megnyerni a világ leghosszabb raliját?

„Minden győzelemnek megvan a maga sajátos varázsa. Boldog vagyok, hogy nyertem, s ezzel immár teljes a sikerlistám: motokrosszban és enduróban is világbajnok voltam, ehhez jött most a várvavárt rali-győzelem. Fantasztikus és felejthetetlen volt a kínai fal tövében történt díjátadás, a trófeát az ottani sportminiszter adta át.

A Dakar- vagy a Transorientalerali a nehezebb?

Mindkét verseny rendkívül nehéz, egészen más a hangulata a két ralinak. A Szentpétervár–Peking viadalon jóval nagyobb biztonságban éreztem magam, mint a Dakaron, itt nem kellett attól tartanunk, hogy váratlanul ránk támadnak, s az emberek is lényegesen barátságosabbnak tűntek, mint Afrikában. Sajnos, ezúttal is történt halálos baleset, végig nagyon oda kellett figyelni, mert a legkisebb hiba is kiesést jelenthetett volna.

Hogyan őrizték a versenyzők biztonságát?

Állandóan négy helikopter körözött felettünk, s 50 kilométerenként mentőautók álltak készenlétben. Természetesen a pálya mellett sok rendőr és katona ügyelt a biztonságunkra.

Mekkora volt az érdeklődés?

Oroszországban és Kazahsztánban nagyrészt katonai területeken zajlott a rali, így érthetően főleg egyenruhások biztattak bennünket. Kínában viszont ahogy közeledtünk a főváros felé, annál többen figyeltek, s rendkívül barátságosak voltak.

Navigációs rendszer nélkül tették meg a táv nagy részét. Miként tájékozódott?

Minden szakasz előtt elemeztük a ránk váró etapot, így nagyjából tudtam, mi következik. Sokat segített a norvég Ullevalsetter, akinek kiváló a navigációs érzéke, gyorsan feltalálja magát az ismeretlen pályán. Ő volt a legnagyobb ellenfelem, de szerencsére, nem tudott különösebben megszorítani. Sorsdöntőnek bizonyultak az oroszországi szakaszgyőzelmeim.

Féltette az életét?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Ha fordítva lenne, lehet, hogy már nem lennék az élők sorában. Pályafutásom során több komoly bukásom volt, szerencsére, a Transorientale-ralit esés nélkül megúsztam.

A verseny melyik szakaszában volt a legnyugtalanabb?

Az utolsó három kínai sivatagi etap során, 50 fokos melegben, óriási homokdűnék között, orkánszerű szélben attól féltem, nehogy bakizzak vagy eltévedjek, s drukkoltam, hogy a motorom is bírja az iramot. Ellenkező esetben elúszott volna az elsőségem. Nagyjából olyan terepen versenyeztünk, mint a Magas-Tátra homoktengerbe ágyazva.

Menet közben nem gondolt a viadal feladására?

Dehogynem. A fárasztó verseny fizikailag és lelkileg is alaposan megviseli az embert, miután Kazahsztánból Kínába érkeztünk, elegem lett mindenből. Szerencsére a 10. szakasz után szünnap következetett, s túljutottam a krízisen.

Sajnos, halálos baleset árnyékolta be a ralit. Mi erről a véleménye?

A tavalyi Dakar-rali során én találtam rá az elhunyt motorosra, lelkileg nagyon megviselt az eset. Sokáig tartott, míg úgyahogy túltettem magam a tragédián. Most Csagin kamionja gázolt halálra egy motorost, csodálkoztam, hogy az orosz pilóta folytatta a versenyt. Sőt, az említett kamionos összetettben sokáig vezetett, csak akkor lépett vissza, amikor járművére becsmérlő szavakat pingáltak…

Milyennek látta Pekinget röviddel az olimpia előtt?

Az egész város az ötkarikás játékok lázában ég. Látva a kínaiak odaadását biztosra veszem, hogy kitesznek magukért, s felejthetetlen olimpiát rendeznek.

Jövőre Dél-Amerika ad otthont a Dakar-ralinak. Indul a viadalon?

Véglegesen eldőlt, hogy anyagi okok miatt nem veszek részt rajta. A Transorientale-ralin viszont szeretném megvédeni az elsőségemet. (Szabó Zoltán)