Interjú az Újpest vezetőedzőjével a szerdai Új Szóban

<p>Jos Daerden szerint a magyar focistáknak nem a játéktudásával van gond, hanem a hozzállásukkal, többen méltatalanok az első osztályhoz.</p>

Az Újpest számára nem kezdődött túl jól az idei labdarúgó-bajnokság. Az első három nyeretlen meccs után azonban a hétvégén a lila-fehérek le tudták győzni az örök rivális Ferencvárost. Villáminterjúnkban erről is beszélgettünk a Megyeri úti csapat belga vezetőedzőjével, Jos Daerdennel.

Hogy értékeli az eddig lejátszott négy bajnokit?

Mind a négy meccsünk hajtós és látványos volt. Sem a Diósgyőr, sem pedig a Videoton ellen nem érdemeltünk vereséget. Mindkét találkozón az iksz lett volna az igazságosabb. De, mint tudjuk, a focit gólra játsszák. Azt azért szakmai szemmel örvendetes volt látni, hogy a mutatott játék mögött ott volt az erőnléte a csapatnak és a tudása, csak nem volt szerencsénk. A Fradi ellen pedig már a szerencse is mellénk állt. A kilencven perc alapján nyugodtan mondhatom, hogy rászolgáltunk a győzelemre. Nem lettem volna elégedett, ha döntetleneztünk volna.

Albert József

A teljes interjút a szerdai Új Szó sportrovatában olvashatják!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?