Intenzíven készülnek a döntőre a komáromiak

komáromi röpisek
Komárom |

A komáromi extraligás röplabdázókra jövő héten a döntő vár. A csapat felkészüléséről, a háromhetes szünetről Gabriel Chochoľak vezetőedzővel beszélgettünk.

Ön a csapat irányítását a komáromi röplabdázás történelmi sikere után vette át, amikor a Duna-partiak megszerezték első országos bajnoki címüket az extraligában. Hogyan értékeli a csapat teljesítményét eddig, első komáromi évadjában?

A vezetőedzői megbízatás egy bajnoki címet megszerzett csapatnál nem kis felelősséggel jár. Előnyt jelentett számomra, hogy a csapat együtt maradt a következő évadra, s nem kellett új csapatot építeni, tulajdonképpen csak a minőséget kellett megtartani, esetleg javítani azon, és, ha lehet, megvédeni a bajnoki címet. Most erre lehetőségünk van, mert az alapszakasz után a playoffban az elődöntőben legyőztük nagy ellenfelünket, a Myjavát, és az alapszakaszgyőztes eperjesiekkel ismét a döntőben szerepelhetünk.

Egy olyan idényben, amikor a nemzetközi porondra is kiléptek, és emellett a Szlovák Kupát is megnyerték...

Történelmi esemény volt Szlovákiában, amikor közvetlenül a ligarajt után részt vettünk a Bajnokok Ligájában, amelyben először kettős győzelemmel túljutottunk az osztrák bajnokon, majd a 2. fordulóban a fajsúlyos görög bajnokkal mérkőztünk, s tisztes helytállással búcsúztunk a BL-től. A tapasztalatszerzés és a nemzetközi szereplés a jövő szempontjából hasznos volt, s növelte csapatunk önbizalmát. Nem kisebb értékű a Szlovák Kupa megszerzése sem, 2015 után másodszor. Ott ismét a Myjavát győztük le az elődöntőben, a döntőben pedig keleti nagy riválisunkat, a Svidníket. A sok szereplés és a vírusjárvány okozta akadályok nagyon igénybe vették a fiúk állóképességét februárban és márciusban, ami végül megmutatkozott néhány mérkőzésünk színvonalán. Egyszerűbben mondva, a csapat kissé elfáradt.

Az utolsó bajnoki után három héttel, jövő hétvégén kezdődik a döntő Eperjesen, amely az egyik fél négy győzelméig tart. Hogyan készülnek a nagy megmérettetésre?

A bajnokság alapszakasza és a különböző tornákon való részvétel igazolta, hogy az évad két legjobb csapata játssza a döntőt. Csapatunk jó hangulatban és intenzíven készül az összecsapásra. Örülök, hogy minden játékosomra számíthatok, remélem, a fiúk erőnléti állapota, technikai felkészülése, mentális stabilitása arányos lesz a döntő jelentőségével.

Milyen eredményt vár a döntőben?

A két csapat játéktudása nagyon közel áll egymáshoz. Annak van nagyobb esélye megszerezni a bajnoki címet, aki képes lesz minden mérkőzésen a teljesítőképessége szintjén játszani. Tehát akkor van esélyünk megvédeni a bajnoki címünket, ha minden játékosunk a legjobbját tudja nyújtani minden meccsen. Ez nem kis feladat, de teljesíthető. A hangsúlyt arra helyezzük, hogy minden játékosunk ezzel a tudattal lépjen pályára mind a saját pályáján, mind idegenben.

A szurkolótábor segíthet ebben az igyekezetben?

Feltétlenül igen! A biztatás minden sportban befolyásolja a játék minőségét és eredményét. A nagy tétre menő meccseken különösen. Ezért szeretnénk, ha minden hazai meccsünkön a népes szurkolótábor hathatósan támogatna bennünket.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?