Dunaszerdahely. Dušan Liba szerint néhány játékosnak nincs mit keresnie a DAC-ban. „Csalódott vagyok, mert jelen helyzetben nagy szükségünk lett volna a pontokra.
Inkább az ifistákat!
Dunaszerdahely. Dušan Liba szerint néhány játékosnak nincs mit keresnie a DAC-ban. „Csalódott vagyok, mert jelen helyzetben nagy szükségünk lett volna a pontokra. Talán ha 1:1-es állásnál Bognár fejesét nem a felső léc állítja meg, akkor minden másként alakul – értékelte a derbit a dunaszerdahelyiek új vezetőedzője, aki elismerte ugyan, hogy a bacsfaiak jobb játékoskerettel rendelkeznek, ennek ellenére elfogadhatatlan számára az a hozzáállás, amit saját játékosai részéről tapasztalt. – Nehéz úgy meccset nyerni, hogy a csapatból néhányan csak lézengenek a pályán, akiket meg helyettük becserélek, még statisztának sem használhatók. Néhányan – Guza, Kurinčák, Majoroš vagy Sováb – nem méltók a DAC-mezre. Az ilyeneknek menniük kell, feleslegesen növelik itt a létszámot. Az biztos, hogy változtatni fogunk, és már a következő, eperjesi meccsre is inkább ifistákat vagy dióspatonyiakat viszek helyettük.”
Róbert Paldan menesztése óta a bacsfaiakat Paldan segítője, Ľubomír Lauko vezeti, s irányítása alatt az újonc még pontot sem vesztett. „Elégedett vagyok a fiúkkal, mert igazi csapatként küzdöttek ezúttal is, a meg nem adott gól pedig még nagyobb erőbedobásra sarkallta őket. A játékvezető ténykedését soha nem szoktam kommentálni, ezért most sem fogom, de kíváncsi vagyok, vajon miért nem adta meg Albert fejesgólját.” (jgj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.