Illés nélkül az éllovas

Budapest. A téli szezon előtti utolsó fordulót játsszák a hét végén a magyar labdarúgó NB I-ben. Holnap kerül majd sor az „ősz mérkőzésére” (17.00 – élőben közvetíti a műholdas m2), a tabella második helyén álló Ferencváros a listavezető MTK otthonába látogat. Ez lesz a 185.

Budapest. A téli szezon előtti utolsó fordulót játsszák a hét végén a magyar labdarúgó NB I-ben. Holnap kerül majd sor az „ősz mérkőzésére” (17.00 – élőben közvetíti a műholdas m2), a tabella második helyén álló Ferencváros a listavezető MTK otthonába látogat. Ez lesz a 185. örökrangadó, de némi túlzással élve: az egyik legnagyobb jelentőséggel bíró meccs a két csapat számára, hiszen, ha a zöldek nyernek és hozzák az elmaradt meccsüket jövő hét szerdán a Kispest ellen, akkor pontszámban beérik az MTK-t, mi több: jobb gólkülönbségük esetén akár előzhetnek is.

A két együttes az idén már egy ízben megmérkőzött egymással, szeptember első napján az Üllői úton a kék-fehérek az egykori fradista, Zavadszky Gábor góljával győzni tudtak, de tegyük hozzá rögvest: Dragóner Attila kiállítása miatt már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek a hazaiak. Elképzelhető, hogy Dragóner a Hidegkuti-stadionban sem segíthet a csapatának, a válogatott védő ugyanis még a Stuttgart elleni UEFA Kupa-visszavágón szenvedett térsérülést. A hazai oldalon is kénytelenek lesznek lemondani egy meghatározó futballista játékáról, Illés Béla sárga lapjai miatt nem léphet pályára az örökrangadón. Kérdés, hogy a góllövőlistát tizenhárom találattal vezető irányító nélkül mire megy az MTK.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?