Győzelemmel kezdte a tavaszi szezont az STK fiatal csapata
II. fociliga: bravúros fordítást mutatott be a somorjai STK a Pomléban

A rossz sorozat a múlté. A Monacobet Liga tavaszi idényének első összecsapásán a somorjai STK 2:1-re legyőzte a zsolnaiak B csapatát. Mégpedig úgy, hogy a 87. percben még a vendégek vezettek.
Fogadkoztak a somorjaiak, hogy a rossz őszi hajrá után (sorozatban hat vereség) után a 2025-ös évet másként fogják kezdeni. A Pomléban egy cél volt: bezsebelni a három pontot. A DAC-tól Felipe kapus, Bősze Levente, Modesto és Alloune Sylla érkeztek segíteni. ,,Nemsokára a magyar nemzeti korosztályos U19-es csapattal egy selejtezőtornán veszek részt. Szükségem van a játékpercekre” – nyilatkozta lapunknak Levi.
A találkozót egyperces gyászszünet előzte meg, mégpedig a csallóközi labdarúgás nagy múltú hangja, a tavaly októberben elhunyt Bíró Tamás emlékére, aki az elmúlt években a somorjai hazai meccsek bemondója is volt.
A Csölle Roland vezette csapat nagyon jó talajú pályát varázsolt a Pomléba, melyen aktívan kezdett az STK. A harmadik percben Modesto fejesét hárította a zsolnaiak kapusa, a junior Bajnokok Ligájában remeklő Jakub Badžgoň. Ezután leginkább küzdelmet látott a 327 néző, ritkán forogtak veszélyben a kapuk. A félidő előtt egy belőtt labdába beleért Petruška, és megszerezte a vezetést a vendégeknek. ,
,Az első 45 percben kerestük önmagunkat. Ugyan nem kezdtünk rosszul, de hiányzott a dinamika, az átütőerő a játékunkból”
– nyilatkozta az Új Szónak a somorjai Csóka Bálint, aki a szünet után lépett pályára.
Fokozatosan belelendültek a hazaiak. Érdekesen vezette a meccset Róbert Henček játékvezető, gondot okozott neki megkülönböztetni a kemény játékot a szabálytalanságoktól. nagyon sokszor borzolta a kedélyeket. Egy esetben a zsolnai Michal Mynář páros lábbal szállt bele Zoran Záhradníkba. Szerencsére, nem okozott súlyos sérülést a somorjai játékosnak...
Ment előre az STK, főleg Csóka Bálint okozott gondot a gyorsaságával a vendégek védelmének, de sokáig nem találták meg a labdái a fehér mezes csapattársakat. A 88. percben megtört a jég: a 21 éves szélső szöglete után Modesto kiegyenlített. Sőt, a ráadás második percépen Fellipe beadását Makszim Puhtyejev bólintotta a kapuba.
Šamorín–Žilina B 2:1 (0:1)
Gólszerzők: Modesto (87.), Puhtyejev (90+2.), ill. Petruška (42.).
Jv.: Henček, 327 néző.
Sárga lap: Raška (STK).
STK: Filipe–Raška, Marič-Bjekič, Modesto, Csorba (85. Sztrukov)–Vassiljev, Pljuscs–Záhradník (72. Fellipe Vieira), Bősze (46. Csóka), Sylla (62. Sillamaa)–Pavúk (62. Puhtyejev).
,,Nagyon ízlett a foci. Örültem, hogy lehetőséget kaptam, igyekeztem ezt meghálálni. Az egyenlítő gól előtt nem én voltam kijelölve a szögletre. Mondtam azonban, hogy vesztésre állunk, gyorsan elvégzem, hisz minden másodperc számít. Nagyon bennünk volt a győzni akarás. A 77. percben rápillantottam az eredményjelzőre és mondtam magamban, hogy ma muszáj győznünk, és hogy megcsináljuk. Örülök, hogy így is lett, a végén begyötörtük a labdát a kapuba. Nagyon fontos a jó kezdés. Megvan a három pont és azon leszünk, hogy fokozatosan kússzunk felvelé a táblázaton.
Szeretnénk nézőcsalogató focit játszani. Az első lépés kijött, remélem legközelebb még többen lesznek a Pomléban”
– folytatta Csóka Bálint.
A Bősről származó játékos sógora, az egykoron Somorján is megfordult Németh Tamás is ott volt a lelátón. Mint tudjuk, a komáromi KFC középpályása egy nappal korábban a zólyombrézóiak ellen (2:2) megszerezte az első Niké ligás gólját. ,,Általában úgy szokott lenni, hogy ha a Tomi gólt szerez, akkor másnap én is. Ma csak asszisztig jutottam, de maximálisan elégedett vagyunk. Győztünk” – zárta le mosolyogva Csóka Bálint.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.