Huszonöt éve történt a Hillsborough-stadionkatasztrófa

<p>Huszonöt éve, 1989. április 15-én élte át legszörnyűbb tragédiáját az angol labdarúgás, amikor a Liverpool-Nottingham FA Kupa-elődöntőben a sheffieldi Hillsborough-stadionban 96 szurkolót tapostak halálra.</p>

A nagy érdeklődéssel várt mérkőzésre érkező liverpooli szurkolókat fokozatosan engedték be a nekik elkülönített, állóhelyes szektorokba, gyakorlatilag "teraszokra", amelyek mindegyike 1600-1600 embert tudott biztonságosan befogadni. (A stadion lelátóin az előző években hozott biztonsági előírásoknak megfelelően választották el az állóhelyes és ülőhelyes részeket, és vették körül a huliganizmus megfékezésére a játékteret vaskorlátokkal és acélgerendákkal megerősített, több méter magas acélhálóval, ami most "halálcsapdának" bizonyult.) A 3-as és a 4-es szektor félórával a mérkőzés kezdete előtt már tömve volt, ám az utcán tumultus alakult ki a bejárati forgókeresztek vaskorlátai előtt.

A rendőrség ekkor követte el a végzetes hibát: a bejutás meggyorsítása érdekében kinyitották a C jelzésű kijáratot - csakhogy ennek folyosója éppen a 3-as és 4-es szektorhoz vezetett. A korábbi mérkőzéseken ezt a folyosót lezárták, ha a szektorok megteltek, most azonban ezt elmulasztották, s az újonnan érkező mintegy kétezer ember a zsúfolt helyre próbált benyomakodni. A már bent lévők a korlátnak szorultak, aki tehette, a kerítésen keresztül próbált átmászni az üres szektorokba vagy a játéktérre. Akinek ez nem sikerült, az összezúzódott a vaskorláton és a drótkerítésen, halálra taposták vagy egyszerűen megfulladt.

Amikor a mérkőzés 15 órakor elkezdődött, és a Liverpool első támadását vezette, a tribünön már emberek százai küzdöttek az életükért. Miután valaki kinyitotta a játéktérre vezető kaput, sérültek és pániktól megzavarodott emberek tömege lepte el a játékteret, így a mérkőzést hat perc után a bíró lefújta. A két szektorban mindenfelé holttestek feküdtek, és cipők, sálak, ruhadarabok, táskák, amiket az emberek a szörnyű pánikban elvesztettek. A rend biztosítására kirendelt 800 rendőr a lelátót körülölelő védőrácson belül helyezkedett el és képtelennek bizonyult a pánik megfékezésére. A szörnyű jeleneteknek milliók voltak szemtanúi, mert a BBC televízió, amely szándékai szerint csak a sportösszefoglaló számára akart felvételt rögzíteni, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy mi történik, azonnal egyenes adásra váltott.

A helyszínen 94-en vesztették életüket (79-en 30 évnél fiatalabbak), köztük a mai liverpooli csapatkapitány, Steven Gerrard tízéves unokatestvére. Egy 14 éves fiú négy nappal később, a kórházban halt bele a sérüléseibe, a 96. áldozat, egy 22 éves drukker négy év kómát követően, 1993. március 4-én távozott az élők sorából. Összesen 766-an szenvedtek fizikai sérülést, az életben maradtak közül az ekkor elszenvedett lelki traumát sokan máig nem tudták feldolgozni.

Az angol labdarúgást négy év alatt a második sokkoló tragédia érte: 1985-ben a brüsszeli Heysel Stadionban a BEK-döntő előtt éppen a Liverpool szurkolói kezdtek 39 halálos áldozatot követelő tömegverekedést. A tömeges pánikot most nem a huliganizmus idézte elő, a liverpooli drukkerek most áldozatai voltak a szerencsétlenségnek. A sheffieldi katasztrófát a televízióban élőben néző Margaret Thatcher kormányfő azonnal vizsgálatot rendelt el, amelyet Peter Taylor, a polgári ügyek legfőbb bírája vezetett.

A bizottság 1989. augusztus 4-én közzétett jelentésében ajánlásokat fogalmazott meg a stadionok biztonságosabbá tétele és a futball-huliganizmus visszaszorítása érdekében. A stadion-katasztrófával kapcsolatban arra jutottak: a tragédiát a rendőrség állításával szemben nem a részegen és késve érkező szurkolók, hanem a hatóságok rossz tömegkezelése, és a C kapu megnyitása okozta. A jelentés ellenére a sheffieldi bíróság 1990. augusztus 14-én úgy határozott: bizonyíték hiányában senki ellen sem emel vádat - a brit futball legsúlyosabb katasztrófájáért azóta sem vontak senkit felelősségre. 2010-ben egy bizottság újravizsgálta a tragédia körülményeit, s miután ők is azt állapították meg, hogy nem a drukkerek hibáztak, 2012-ben David Cameron brit miniszterelnök bocsánatot kért az FC Liverpool labdarúgócsapatának szurkolóitól.

Az 1989-es tragédia után szinte azonnal elindult a szigetországi futballpályák modernizációja, a biztonság szinte tökélyre fejlesztése. Kormányrendelet tette kötelezővé az állóhelyek megszüntetését az élvonalbeli klubok stadionjaiban, minden szurkolónak ülőhely biztosítását és a fémkerítések lebontását. Az anyagi forrásokat az állam biztosította, a program keretében 27 pályát építettek át és újítottak fel. A tény, hogy a rendőrség az ominózus meccsen több száz drukkert beengedett egy olyan szektorba, amely már egyébként is zsúfolt volt, arra késztette az illetékeseket, hogy a labdarúgó-mérkőzések biztosításának rendszerét is teljesen újragondolják. Ma már kamerák pásztázzák a nézőtereket, amelyek előtt rendezők sokasága is próbálja kiszűrni az esetleges rendbontókat, a belépéskor pedig mindenkit megmotoznak és elveszik a veszélyesnek ítélt tárgyakat. A kiszélesített kijáratok biztosítják, hogy percekkel a lefújás után már üresek lehessenek a lelátók.

A borzalmas eseményről számos könyv jelent meg, és még abban az évben tv-film is készült, a hillsborough-i stadion órája pedig azóta is a tragédia időpontját, 15 óra 6 percet mutatja...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?