Húsvéti DAC-bravúr Trencsénben

Pačinda góljával a DAC 1:0-ra nyert a címvédő trencséni együttes otthonában a labdarúgó Fortuna Liga 27. fordulójában.

Pačinda góljával a DAC 1:0-ra nyert a címvédő trencséni együttes otthonában a labdarúgó Fortuna Liga 27. fordulójában. A bravúros győzelemmel folytatódott a dunaszerdahelyiek november hatodika óta tartó veretlenségi sorozata.

Az öt sárga lap miatt eltiltott Šafranko helyett László Csaba edző Sarrnak szavazott bizalmat a kezdőcsapatban. A hazaiak kezdték aktívabban a meccset, Paur lövését önfeláldozóan blokkolta Ljubicic. A 14. percben Zsivkovics remekül indította Pačindát, aki egyedül vezethette a labdát a kapusra, és ballal a hálóba gurított – 0:1. Nem sokkal később Ľupták és Pačinda kényszerítőzését követően Sarr elől szögletre mentettek a trencséni védők. Fölényben futballoztak a vendéglátók, ám a szünetig komoly helyzetet nem sikerült kidolgozniuk.

A fordulást követően sem változott a játék képe, a hazaiak irányították a játékot, ám a vendégek remekül védekeztek. Bő negyed órával a befejezés előtt Issa tört kapura, de Davis szenzációsan becsúszva mentett. A vendégeket több mint kétszáz szurkoló buzdította, s a meccs végén óriási ünneplésben tört ki a sárga-kék szurkolótábor, hiszen a DAC először nyert élvonalbeli meccset Trencsénben (a korábbi kilencet mind elvesztette).

„Nagyon jó futballt láthattunk, a csapatom remek teljesítményt nyújtott. Igaz, hogy a hazaiak jóval többet birtokolták a labdát, de egyénileg képzettebb játékosaiknak nem sikerült feltörniük a védelmünket. Igyekeztünk minél tovább megtartani a labdát, és kontratámadásokból próbáltunk veszélyeztetni. Rendkívül jó érzés, hogy a pozsonyi Slovan után a címvédő trencsénieket is sikerült legyőznünk. Ezzel a bravúrral felértékelődött a pozsonyiak ellen elért sikerünk. Bíztam a csapatban, és nagyon örülök, hogy az eltiltott Šafranko nélkül is begyűjtöttük a három pontot, hiszen gyakorlatilag csatár nélkül játszottunk. Sarr volt az előretolt ékünk, ám jóval hátrébb játszott, mint Šafranko szokott, ezért módosítanunk kellett a felállásunkon. Azt hiszem, taktikailag ez volt a legjobb meccsünk – értékelte a mérkőzést lapunknak László Csaba, a DAC vezetőedzője. – Miután megszereztük a vezetést, tudatosan lezártuk a területet a vendéglátók előtt, akik nem tudtak tiszta helyzeteket kidolgozni, egyetlen lehetőségük akadt, ám Davis pazar becsúszással hárított. További lehetőségeik felíveléseik után akadtak, ám ezek nem okoztak komoly gondot Slávik kapusnak. Azt sajnálom, hogy nem sokkal a vezető gólunk után Pačinda ahelyett, hogy egyedül próbálkozott, nem szöktette inkább Ľuptákot, mert akkor korábban eldőlhetett volna a meccs sorsa. Csapatomból senkit sem akarok kiemelni, mert mindenki a maximumot nyújtotta. A hajrában a mozgékony Brašeňt, Pambout, valamint a tapasztalt Michalíkot hoztam be, hogy stabil maradjon a védekezésünk.”

László Csaba köszönetet mondott a szurkolóknak is. „Az első perctől az utolsóig fergetegesen buzdítottak bennünket, nagyon boldog vagyok, hogy szép húsvéti ajándékkal kedveskedtünk fantasztikus drukkereinknek” – szögezte le a sárga-kékek székely mestere.

„Nehéz összecsapás volt, főleg erőnléti szempontból. Jól felkészültünk a trencséniekből, és mondhatjuk, hogy nem engedtük őket helyzetbe kerülni. Jól semlegesítettük a hazai futballistákat, és vártunk a kínálkozó lehetőségre, amit végül sikerült is kihasználnunk. A gól előtt Marko Zsivkovicstól kaptam egy remek passzt, majd kapura lőttem. Szerencsére a kapus keze mellett a labda a hálóban kötött ki. Sikerült betartanunk a taktikai utasításokat, így a Slovan után egy újabb nagy skalpot szereztünk” – mondta Erik Pačinda a DAC hivatalos honlapjának.

„Nehéz értékelni a mérkőzést, mert fájó a vereség, főleg akkor, ha mi dominálunk a meccsen, az ellenfél pedig egy labdavesztést követően gólt lő az egyetlen helyzetéből – nyilatkozta Martin Ševela, a trencséni AS szakvezetője az STV-nek. – Nem volt sok lehetőségünk a gólszerzésre, a dunaszerdahelyiek szervezett védelmét nem sikerült feltörnünk, nem tudtuk úgy bejátszani a védők mögé a labdát, hogy komoly gólhelyzetbe kerültünk volna. A vereség után tovább kell folytatnunk a munkát, és akkor majd jönnek a gólok is.”

A dunaszerdahelyiek szombaton (19.00) a nagymihályi együttest fogadják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?