Hullámvasút Somorján

A pozsonyi Inter elleni idény-záró mérkőzés után gyér taps hallatszott a pomléi stadion lelátójáról. Ami jól jelezte, hogy a somorjai szurkolók felemás érzésekkel búcsúz-tatták a II.

A pozsonyi Inter elleni idény-záró mérkőzés után gyér taps hallatszott a pomléi stadion lelátójáról. Ami jól jelezte, hogy a somorjai szurkolók felemás érzésekkel búcsúz-tatták a II. labdarúgóliga befejeződött évadját.

Véleményüket Fehér Antal foglalta össze: „Leginkább a hullámvasúttal jellemezhető kedvenceink teljesítménye. Néha fenn, majd sokáig lent. Magasra akartunk törni, hiszen tavaly újoncként a negyedik helyen végeztünk. Ám a biztató kezdet után (Tőketerebes ellen 2:0) egyre mélyebbre zuhantunk. Kínos vereségeket szenvedtünk idehaza is, így aztán lecsúsztunk a tabellán. Ősszel szerencsére jól hajráztunk (Poprád és Komárom ellen egyaránt 3:0), mégis a kiesőzónában teleltünk. Tavasszal fokozatosan feljebb kapaszkodtunk, végül meg kellett elégednünk a hetedik hellyel, ahol ez a képzeletbeli masinánk leparkolt” – tekintett vissza a történtekre a szlovákiai magyar újságírók focicsapatának egykori kapusa.

Marco Manso, az STK Fluminense sportigazgatója sem értékelt másként: „Elkerültük a kiesést, a középmezőnyben végeztünk, de esélyünk sem volt arra, hogy az első két hely valamelyikét legalább megközelítsük, holott egy éve ezt tűztük ki célként” – közölte. Beszélt az okokról is: „Egy éve új edző vette át az irányítást, kicserélődött játékoskeretünk mintegy kétharmada. Idő kellett ahhoz, amíg az újak szakmai és emberi szempontból is megismerik egymást, összeszoknak. Ezalatt zsinórban ötször kaptunk ki. Ezek a kudarcok alaposan megtépázták a társaság önbizalmát. Olykor azonban felcsillantották valós tudásukat, de ritkán. Télen váratlanul lemondott a szakvezetőnk. Utódjának kiválasztásában szerencsések voltunk. Az új edzőpáros rövid idő alatt összerántotta a társaságot, megtanították őket egymásért is küzdeni. Így aztán a tavaszi menetelésünk átlagon felülire sikerült” – vélekedett a brazilok projektmenedzsere. Aki hozzátette: „Levonjuk a szükséges tanulságokat mindarról, ami a pályán és azon kívül történt. Ezek az új tapasztalatok is hozzásegíthetnek bennünket ahhoz, hogy ősszel előbbre lépjünk.”

Nevük mellőzését kért játékosok szerint tavaszra valóban baráti volt az öltözői hangulat, kialakult a sportberkekben kémiának nevezett empátia is közöttük. Arra azonban felfigyeltek, hogy akadtak viták Stanislav Lieskovský vezetőedző és a megfelelő szakképesítés hiányában hivatalosan pályaedzőként benevezett Gustavo Leal között. Az uóbbi ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy az összeállításról, az alkalmazandó taktikáról és az edzéstervről ő döntsön, amit szlovák kollégája érthetően rossz néven vett, hiszen neki csupán a meccsek és a cserék levezénylése maradt. Ez a helyzet hosszabb távon aligha tartható.

Főleg a somorjai törzsszurkolók között továbbra is állandó vita tárgya a több mint százéves múlttal rendelkező klub jelenlegi irányítása. Az első csapat működését a Fluminense finanszírozza, a fakót és a korosztályos ifiket pedig a városi önkormányzat és több vállalkozó szponzorálja. Ez a modell sikeresnek tűnik, hiszen az első csapat elkerülte a kiesést, az STK B nagy fölénnyel nyerte meg a járási hetedik osztályt, az U19-es fiatalok ugyancsak feljebb léptek, és a II. ifiligába jutottak be. „Ezeket a sikereket én is megsüvegelem, de bosszant, hogy még egyetlen tehetséges hazai nevelésű fiatalt sem sikerült úgy felépíteni, hogy bejusson legalább a felnőttegyüttesünk keretébe. A brazilok érthetően főleg a saját tehetségeiket futtatják” – hangoztatta Nagy István, a Pihiként máig számon tarott egykori legendás somorjai középpályás. Csutora Norbert szerint ha nincsenek a brazil befektetők, akkor az STK kellő anyagiak híján nem szerepelhetne a második vonalban. „Az Európában idáig egyedülálló Fluminense–STK együttműködés alig két éve tart és egyre sikeresebb lesz. Miként a legalább százötven gyerkőcöt foglalkoztató fociakadémiánk is” – szögezte le a klubelnök. Az új bajnoki idényben beigazolódhatnak derűlátó szavai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?