Hozták a kötelezőt az egyházkarcsaiak

régiófoci

Gólarányt javítottak, nyolcat vágtak soros ellenfelüknek, a Brodskénak múlt szombaton az egyházkarcsaiak a nyugat-szlovákiai V. fociliga déli csoportja 32. fordulójában.

A győztes idényzáró nem éppen szokványos időpontban, szombat délelőtt 11 órakor kezdődött.

„Falunap volt nálunk, sporttelepünkön több rendezvény is zajlott. A vendégekkel egyeztettünk, végül elfogadták a szombati játéknapot, a délelőtti kezdési időpontot. Csupán tizenegyen jöttek, nyolcszor rezdült a hálójuk. A játék képe, helyzeteink száma alapján kétszer annyit is kaphattak volna. Teljesítményük hűen tükrözi helyezésüket. Mondhatni, kilógtak a mezőnyből, járási szinten produkáltak. Ami a csapatunkat illeti: hoztuk a kötelezőt. A falunapi gólözön azonban a nézők szempontjából mindenképpen pozitívumnak számít” – ecsetelte a találatokban bővelkedő szezonzárót Csörgő Gyula, a hazaiak klubelnöke.

Az egyházkarcsaiak 61 ponttal a tabella negyedik helyén zártak, az utolsó hat bajnokijukat megnyerték. A csallóközi klubok között a második helyen végeztek.

„Nem járunk a fellegekben, lemaradtunk a dobogóról. A koronavírus-járvány, a sérülések miatt gyakran voltak hiányzóink, kevés meccsen játszottunk a legerősebb összeállításban. Nehezen lendültünk játékba, a végére azonban jöttek a győzelmek. Nem akarok ünneprontó lenni, de az említett időszakban a gyengébb képességű ellenfeleket fektettük két vállra. Ebben a tekintetben is érvényes, hogy hoztuk a kötelezőt. Üde kivételnek számít, hogy ősszel a bajnok otthonában, Nádszegen ikszeltünk, a sopornyaiakat vendéglátóként legyőztük. Kása Tibort és Horváth Ádámot sikerült beépíteni a kezdőcsapatba. A szezonzárón már öt hazai nevelésű futballistának kínált játéklehetőséget az edzőnk. Erre lehet, erre kell alapozni a jövőben. Mindent összevetve, a játékoskeret erejére, a feltételekre való tekintettel nem teljesítettük az elvárásokat” – értékelte mértéktartóan övéi produkcióját a tisztségviselő, aki kritikusan vélekedett a bajnokságok átszervezéséről. „Az élmezőnyben végeztünk, mégis a VI. ligában folytatjuk szereplésünket. Az átnevezés marketingszempontból sem hangzik jól. Az erre a hétre tervezett átmozgató edzések után két hét pihenő következik. Az edzőről, a távozókról, az új szerzeményekről ma még korai beszélni. Egy biztos: úgy építjük majd a jövő csapatát, hogy az új idényben felsőfokon teljesítsünk. Ez a bajnoki cím elhódítását, rosszabb esetben ezüstérmet jelent” – nyomatékosította a folytatás célját Csörgő Gyula.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?