Hősként ünneplik Sterbiket

Spanyolország nyerte meg a férfikézilabda Eb-t, miután a zágrábi döntőben 29:23-ra legyőzte Svédországot.

Spanyolország nyerte meg a férfikézilabda Eb-t, miután a zágrábi döntőben 29:23-ra legyőzte Svédországot. Hősként ünneplik Sterbik Árpádot a spanyolok, a vajdasági születésű kapus bravúrok sorozatát mutatta be, megérdemelten választották a finálé legjobbjának.

Sterbik csütörtök este csatlakozott a kerethez, miután Gonzalo Pérez de Vargas sérülése miatt szüksége volt rá a válogatottnak. „Otthon voltam, sörrel és sült krumplival a kezemben követtem néhány mérkőzést – viccelődött a döntő után a 38 éves Sterbik Árpád, aki a világbajnok franciák elleni elődöntőben öt büntetőből hármat hárított, vasárnap pedig 38 százalékos hatékonysággal védett. – Hallottam, hogy már nincsenek jegyek a döntőre, így ez maradt az egyetlen esélyem, hogy élőben láthassam a meccset”– sütött el egy újabb poént.

„Nem tudtam, hogyan és mennyit tudok segíteni a csapatnak, de végül jól ment” – idézi az El País című lap a Bajnokok Ligája-címvédő macedón Vardar Szkopje kapusát. Sterbik kifejtette, nagyon jól felkészültek a mérkőzésre, ennek ellenére az első félidőben nem teljesítettek az elvárt szinten. A szünet után éppen abban bíztak, hogy nem játszhatnak olyan rosszul a folytatásban is, mint korábban.

Szinte minden spanyol, szerb, norvég és dán tudósítást Sterbik fotójával illusztráltak, a legtöbbnek a címe is vele kapcsolatos, a szurkolók pedig a közösségi oldalakon számos alkalommal osztották meg a bravúros védéseit bemutató videót.

Kristian Kjelling, a norvég válogatott korábbi kiváló balátlövője a TV3 szakkommentátoraként úgy fogalmazott, Sterbik úgy védett, mintha 20 éves lenne.

„Hihetetlenül nagy játékos, olyan, mint egy szörny! Ezúttal óriási segítséget kapott a védelemtől” – mondta a dánok korábbi nagyszerű irányítója, Joachim Boldsen.

A finálé első félidejében a svédek kapusa, Mikael Appelgren remekelt, de a meccs után ő is Sterbiket dicsérte: „Eleinte megtaláltuk a rést a kapuján, de a második félidő elején ezt könnyedén eltüntette, majd egyre jobban teljesített, végül elképesztően védett. Fantasztikus kapus, aki akkor a legjobb, amikor a leginkább szükség van rá. Ezért vált legendává.”

A 62 éves Claes Hellgren, a svédek korábbi nagyszerű hálóőre azt mondta: kalapot emel Sterbik fantasztikus teljesítménye előtt, és a világ legjobb kapusának nevezte.

A vajdasági Adáról származó kézilabdázó a jugoszláv válogatottal 1999-ben és 2001-ben is világbajnoki bronzérmes volt, 2008 óta azonban a spanyol nemzeti csapatban szerepel, amellyel 2013-ban világbajnok, 2011-ben bronzérmes, 2016-ban pedig Európa-bajnoki döntős volt.

A négyszeres BL-győztes kapus 2001 és 2004 között már volt a Veszprém játékosa, és idén nyáron visszatér a magyar klubhoz.

A német Rhein-Neckar Löwen beállója, Gedeon Guardiola úgy fogalmazott, megérdemelték a címet, mert nagyon nehéz volt az útjuk a csoportmérkőzések kezdetétől a döntőig, de hittek magukban. „A végén a védelmünknek sikerült megállítania a svédeket, javult a támadójátékunk is, Sterbik Árpi pedig fantasztikusan teljesített, ami szintén sokat segített” – értékelt Guardiola.

A spanyol csapat ötödik alkalommal szerepelt a kontinenstorna fináléjában, és négy vereség után először nyert. A győzelem egyben azt is jelenti, hogy a spanyolok kijutottak a jövő januári, német–dán közös rendezésű világbajnokságra. Az Eb legértékesebb játékosa (MVP) a svéd Jim Gottfridsson lett.

A magyar válogatott a 14. helyen zárta a kontinenstornát. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?