Hőségriadó a pályán

<p><span style="font-size: 11.9999990463257px;">Az extrém hőség az élsportolókra is veszélyt jelent. A Szlovák Labdarúgó-szövetség későbbre tolta a második vonal mérkőzéseinek kezdetét, az ifjúsági bajnokik nagy részét elhalasztotta. A tévé által is közvetített Fortuna ligás meccs azonban 16.30-kor kezdődik.</span></p>

A 35 fok feletti hőmérséklet komoly megterhelést jelent az emberi szervezetnek, a fizikai munkát végzők mellett az élsportolóknak is oda kell figyelniük a vízháztartásukra. Már az elmúlt hétvégén is volt olyan bajnoki futballmeccs Szlovákiában, ahol egy félidőn belül két ivószünetet is elrendelt a játékvezető. A hivatalos szabályozás szerint 32 Celsius-foknál magasabb hőmérséklet esetén kötelező az ivószünet a mérkőzéseken. A múlt hétvégi Senica–Trnava találkozón a hazaiak csapatkapitánya, Peter Pavlík a 69. percben rosszul lett, hordágyon kellett levinni a pályáról. Egy időre az eszméletét is elvesztette, ezért különösen ijesztő volt a jelenet, de a kórházban szerencsére semmi rendellenességet nem találtak nála.A rimaszombatiak és az eperjesiek összecsapásán a hazaiak kapitánya, Milomir Szivcsevics napszúrásra utaló tünetekre panaszkodott, bár ő a saját lábán ment be az öltözőbe, a játékot ő sem tudta folytatni. A hasonló helyzetek elkerülésének érdekében a Szlovák Labdarúgó-szövetség a hétvégi II. ligás mérkőzések kezdési időpontját 17 óráról 17.30-ra tolta, a korosztályos kategóriákban az U12-től egészen az U17-ig minden hétvégére tervezett bajnokit elhalasztott, az U19-es találkozók kezdési időpontja pedig egységesen délelőtt tíz óra lesz. A vasárnap 16.30-kor esedékes tévés mérkőzés időpontja azonban nem változik, pedig az említett Senica– Trnava meccs is ugyanekkor kezdődött. Ivan Kozák, a bajnokságot irányító Ligás Klubok Uniójának elnöke a sportnapilapnak elmondta, a szervezet megpróbált változtatni, de az utolsó szó a közvetítő televízióé, tehát az RTVS-é volt. Az RTVS azzal érvel, hogy a topligákban is beleszólnak a tévétársaságok a kezdési időpontokba, a Bundesliga-meccseket szombaton 15.30-kor játsszák, az időjárástól függetlenül. Az előttünk álló hétvégén vasárnap délután 16.30-kor a Ružomberok–Žilina találkozót közvetíti a tévé – a játékosok csak abban bízhatnak, hogy igaznak bizonyul a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése, és vasárnap Rózsahegyen már csak 28 fok lesz a nappali csúcshőmérséklet. (bt)    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?