Horváth Csaba: „Látható a fejlődés”

somorjai csapat

A II. labdarúgóligában szereplő somorjaiak új vezetőedzővel és három új játékossal vágnak neki a tavaszi szezonnak. Az STK jól sikerült felkészülésen van túl, amely során több szlovák élvonalbeli csapat ellen is kipróbálhatta magát Michal Kuruc legénysége. Horváth Csaba klubelnökkel beszélgettünk.
 

Összesen hét téli felkészülési mérkőzést vívott a somorjai csapat, köztük hármat Fortuna ligás ellenféllel szemben, amelyeken ráadásul veretlen maradt. Hogyan értékelné ezt az időszakot?
Karácsony után jött egy fontos változás a csapatban, amikor Ján Blaháč vezetőedzőnket felkérték a szerediek segédedzőnek. Eleget tettünk a kérésének, így közös megegyezéssel szerződést bontottunk vele, és ezután az edzőkérdést kellett oldanunk. Végül a DAC akadémiájáról érkezett a segítség Michal Kuruc személyében, akinek Balla Béla asszisztens és Michal Lacena erőnléti edző segíti a munkáját. A Skalica elleni vereséggel kezdtük a felkészülést, és végül ez maradt az egyetlen vereségünk az egész felkészülés során. Több Fortuna ligás csapat ellen is jól szerepeltünk, Nyitrán 4:2-re győztünk, 5:5-öt játszottunk a Senicával, aztán játszottunk Magyarországon is, a Puskás Akadémia tartalékcsapata ellen egy 2:2-s döntetlent, míg legutóbb a trencsénieket győztük le 3:1-re a szezonrajt előtti főpróbán. Úgy gondolom, hogy látható a fejlődés a játékon, látszódik az új edzőnk filozófiája, ráadásul sikerült a csapatot új játékosokkal is feltölteni.

Három játékos érkezett, három játékos távozott. Mi a véleménye a téli játékosmozgásról?
Pinte Patrik Komáromból érkezett, valamint két magyarországi játékost igazoltunk, Nagy Zoárdot a Vasasból és Böndi Ádámot az újpestiektől. Bízom benne, hogy mindannyian hozzá tudnak tenni a csapat teljesítményéhez, és így még erősebbek leszünk. Azt lehet mondani, hogy szinte minden posztért két játékos küzd, úgyhogy a versenyszellem biztosítva van a keretben. A távozók között Méry Tamás és Norbert Brodziansky van, valamint Brahim Moumou, aki a DAC-ban folytatja pályafutását.

Mi mindent lehet leszűrni az elmúlt hetek játékából és eredményességéből?
Erre a felkészülésre tudunk alapozni. Komoly munka van benne, és már várjuk a szezonrajtot. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a csapat jobb annál, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat. Nem az eredményességre helyezzük a hangsúlyt elsősorban, de a munkával és a jó játékkal párhuzamosan jönnie kell a jó eredményeknek is. A téli felkészülés eredményei és játéka azt sugallja, hogy képesek leszünk attraktív focit játszani a bajnokságban is. A pontok szükségesek ahhoz, hogy a csapat nyugodtan és jól tudjon működni, de az elsődleges célunk a játékosok fejlesztése. A DAC farmcsapataként nem tűztünk ki célul pontos helyezést, de van egy bizonyos filozófia és stratégia, ami alapján működünk. Sok tehetséges 20 év körüli játékosunk van, és küldetésünk, hogy ezeket a játékosokat felkészítsük az élvonalra, ahol majd érvényesülni tudnak. 

Brahim Moumou után vannak további játékosok a keretben, akik potenciálisan a a DAC-hoz igazolhatnak?
Ez is egy célunk. A játékosok számára is nagy motiváció, hogy Somorján keresztül egy erősebb ligába juthatnak. A DAC egy álomszerű dolog számukra. A lehetőség tehát adott, a többi kizárólag rajtuk múlik. Nagyon örülünk, hogy Moumou a DAC-ban bizonyíthat, reméljük, minél több játéklehetőséget fog kapni, és kiharcolja a helyét a csapatban. 

Két akadémista, Bögi Ferenc és Molnár Jakab bemutatkozott a DAC felnőttcsapatában a téli felkészülés során, ők is a somorjai csapat rendelkezésére állnak?
Bögi Fecó és Molnár Jakab is a DAC játékosai, a nagycsapattal edzenek, de ha úgy adódik, velünk tartanak. Tehát ez egy flexibilis rendszer, ahol a játékos teljesítményén múlik, hogy hol kap szerepet. A projektnek köszönhetően ők tudnak edzeni Somorján is.

Michal Kuruc a télen ideiglenes vezetőedzőként irányította a somorjai csapat felkészülését. Ez idő alatt bizonyosodtak meg arról, hogy ő lesz a megfelelő ember a posztra?
A MOL Akadémián a koronavírus-járvány miatt korlátozottan folyik a munka, Kurucról pedig tudtuk, hogy jó edző, ismertük őt (Kuruc a DAC ificsapatának főedzője is – a szerk.), így azon dolgoztunk, hogy leigazoljuk őt Somorjára vezetőedzőnek, ami végül sikerült. Szeretném kiemelni: abban, hogy a tavaszi szezonra átvehette a csapat irányítását, kulcsfontosságú szerepe volt a Somorja és a DAC jó viszonyának. Egyelőre az eredmények is azt mutatják, hogy jó választás volt. Elkezdtük vele a közös munkát, ami ígéretes. Készen állunk a bajnoki szezonra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?