Hornyák Zsolt a kapusát és csapata védekezését dicsérte a Fradi elleni győztes mecs után

HornyákZsolt_20250209

A Puskás Akadémia hazai pályán 1:0-ra győzte le a Ferencvárost a labdarúgó NB I-ben. A jelenlévő 3821 néző jelentős része azonban a zöld-fehéreknek szorított, így még nagyobb értékű lehet az előzést érő három pont a felcsútiaknak.

„Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Két jó csapatot láttunk a pályán. Azt hiszem a nézők számára elég élvezetes lehetett a játék. A második félidőben a Fradi kicsit jobban beszorított minket a kapunk elé, de volt egy kitűnő Pécsi Árminunk. A védekezőmunkánk megváltozott a fehérvári mérkőzésünkhöz képest. A csapatom az első perctől kezdve nagyon kompaktan játszott. 

Amin kicsit változtattunk, hogy mélyebbre húzódtunk, hogy a szélsőinknek több területe legyen a ferencvárosi védők mögött, szándékosan besűrítettük a középpályát is. 

Meg is kell dicsérnem a középpályásaimat, ha már múlt héten kritizáltam őket, ma Levi is nagyon jól működött a védekezésben is, sok labdát tudott szerezni az első félidőben” – értékelt Hornyák Zsolt, aki a második játékrész kapcsán elsősorban játékosai védekezőmunkáját és kapusának teljesítményét emelte ki. 

A kölbölkúti szakember elmondta, hogy bár nagyon fontos három pontot szereztek meg vasárnap este, fontos, hogy a kevésbé kiélezett, alacsonyabb iramú mérkőzéseken is jó eredményeket érjenek el a folytatásban.

Hornyákot a sajtótájékoztatón arról is kérdezték mi lehet az oka, hogy az FTC ellen általában jó eredményeket érnek el.  

„Jól készülünk fel rájuk. Tisztában vagyunk azzal, hogy ők óriási erőt képviselnek, és ahogy a Fiorentinával is jó mérkőzéseket tudtunk játszani, így van ez velük is. 

Ehhez mindig két fél kell, ha van egy jó ellenfelem, akkor a mieink sem akarnak lemaradni tőlük. Az ilyen motiváció is segít ilyenkor. Ez a nagy klubok, a Ferencváros hátránya is.  

 – mondta Hornyák.  

Mi az új igazolásokról érdeklődtünk a szakembernél. "Haratyunyan most még inkább kényszerből játszott a kezdőben, Golla eltiltása miatt. Néhány kisebb-nagyobb hibán kívül nagyon jó teljesítményt nyújtott. Sem ő, sem Fameyeh nem töltötték velünk a teljes téli felkészülést, így még kell nekik egy kis idő, hogy teljesen beilleszkedjenek, vagy akár a családjuk is itt legyen velük, ami például Fameyeh esetében fontos lesz. Folyamatban van a beépítésük, úgy látom, hogy körülbelül két hét kell, hogy száz százalékosan tudjam őket használni” – válaszolta az Új Szónak a felcsútiak 51 éves vezetőedzője.

Galéria

Robbie Keane természetesen csalódott volt, már a mérkőzés alatt is számtalanszor kapott dühösen a fejéhez. Az első félidőben ez legtöbbször az eladott labdák miatt történt, a szünet után pedig a kihagyott helyzetek húzták fel az ír trénert. 

„Az első félidő teljesítménye elfogadhatatlan volt. Túl lassúak voltunk, nem volt meg a kellő intenzitás. 

Túl sokat tologattuk a labdát, a középső területen nem engedhetünk meg ennyi plusz labdaérintést. A második félidőben más volt a helyzet, ekkor már megvoltak a helyzeteink, a cserék is hozzátették a magukét. 

A kapu előtt viszont sokkal kíméletlenebbnek kell lennünk és elmondható, hogy egy-egy helyzetnél szerencsénk sem volt. Ennyi lehetőségből gólt, gólokat kell lőnünk. A futballban apró részletek dönthetnek, a gólt például egy pontrúgás után kaptuk, aminél egy kis hiba is végzetes. Ezekre is sokkal jobban kell figyelnünk” – nyilatkozta kritikusan a Ferencváros vezetőedzője.

A meccs embere
PécsiÁrmin_20250209

Pécsi Ármin remekül védett

Bár meccs embere díjat nem osztottak ki, ez aligha a győztes gól szerzője lett volna, hiszen Pécsi Ármin több óriási bravúrt is bemutatott. „Örülök, hogy így tudtam teljesíteni, de ha nem én védtem, akkor is volt mindig valaki, aki ott volt és segített a csapatnak. Az, hogy győztes meccset zártunk a Fradi ellen és gólt sem kaptunk, motivációt és megerősítést adhat nekünk, ebből kell építkeznünk. Minden meccsre ugyan úgy szoktam készülni, de ez egy kicsit különlegesebb rangadó volt, nagy volt a felhajtás, illetve azért is, mert az első mérkőzésünk nem sikerült jól” – mondta az újságíróknak a hazaiak 19 éves kapusa, aki hozzátette, hogy közvetlenül a lefújás után nem minden látványos védését tudja felidézni, de hétfőn szünnapja lesz, így otthon majd biztosan megnézi az összefoglalót.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?