Híd: Ha büszkék akarunk lenni sportolóinkra, motiválnunk kell őket

Pozsony |

<p>A sport tömeges elterjesztése a fiatalok közt, a sport iránti vágy, vagy nagyobb motiváció képviselni az országot. A Híd szerint ezen okok végett is fontos az élsportolók életjáradékáról szóló törvény.</p>

„Ha a polgárok valamire büszkék lehetnek, az a sportolók sikerei az országban. Ezt a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) nemrégi felmérése is bizonyítja. Azonban ez nem az egyetlen oka annak, hogy miért javasolunk életjáradékot azon polgárok számára, akik olimpiai érmet szereztek“- mondta Bugár Béla, a Híd elnöke. „Meggyőződésünk, hogy ez a többi sportolót is motiválni fogja“ – tette hozzá a párt elnöke. Érsek Árpád, a Híd parlamenti képviselője és a törvény egyik előterjesztője azt javasolja, hogy az aranyérmes olimpikonok havonta az átlagbér összegében kapjanak jutalmat. Az ezüstérmesek ennek 60 százalékát, a bronzérmesek pedig 40 százalékát kapnák meg. „A paralimpiai, siketlimpiai és sakkolimpiai érmesek is igényt tarthatnának az ilyen jutalomra“ – magyarázta Érsek Árpád. A jutalom azonban korhoz lenne kötve és nem vonatkozna a jogerősen elítéltekre, a doppingolókra, vagy akiket megfosztottak érmeiktől.  Bugár Béla hangsúlyozta, hogy az államnak megfelelő körülményeket kell teremtenie a sportolóknak a sikerek eléréséhez. „Sajnálatra méltó, hogy mikor 2012 májusában előterjesztettük a törvényt a Smer azzal utasította el, hogy egy átfogó sportról szóló törvényt készít el. Ehelyett, a mi javaslatunk rossz utánzatát készítették el“ – tette hozzá.    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?