New York. Két kalandvágyó brit futó hét nap leforgása alatt hét maratont „élt túl” a világ öt kontinensén.
Hét nap, hét maraton
New York. Két kalandvágyó brit futó hét nap leforgása alatt hét maratont „élt túl” a világ öt kontinensén. A hihetetlennek tűnő, ám sikerrel teljesített vállalkozás vasárnap, a New York Maratonon ért véget: Ranulph Fiennes és Mike Stroud együtt, 5 óra 25 perc és 46 másodperc alatt ért célba az amerikai metropolisz hagyományos versenyén. „Olyan emberek vagyunk, akik szeretik a kihívásokat. Nem azt mondjuk magunknak, hogy ezt nem tudjuk véghezvinni, hanem azt kérdezzük: miért ne?” – mondta az AP hírügynökségnek Stroud, miután társával lefutott több mint 295 km-t, amellett 72 405 km-t utazott. A „mutatvány” Chilében kezdődött, majd a Falkland-szigetekre és Sydneybe repült a páros. A következő állomáson, Szingapúrban ugyan majdnem kudarcba fulladt a vállalkozás, Stroudnak ugyanis a 32 Celsius fokos melegben orvosi segítségre volt szüksége a táv teljesítéséhez, de ez sem adott felmentést számukra a folytatás alól. Következett London, majd egy éjszakai kairói futás, végül New York.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.