Először lesz Portugáliában férfi kézilabda-világbajnokság, s a mától február másodikáig tartó, 24 csapatos torna tétje azzal duplázódik meg, hogy a mezőny legjobb hét válogatottja indulhat a 2004-es athéni olimpián. Aranyeséllyel rajtol a vb-n az Eb-első Svédország, a címvédő Franciaország, az olimpiai bajnok Oroszország, de Jugoszlávia, Németország, Spanyolország és Egyiptom is legalább dobogón végezhet. Szlovákia elbukott a selejtezőben, Magyarország viszont – Ukrajna búcsúztatásával a playoffban – kiharcolta a részvételt. Skaliczki László védencei megpróbálják a bravúrt: az első hét hely valamelyikén végezni. Az utóbbi évek balsikeres selejtezői után – legutóbb 1999-ben szerepeltek világversenyen – parádés visszatérésre készülnek. A szövetségi kapitány elvárja, hogy a csoportból továbblépjenek, már jobb eredménynek tartaná, ha pontot is vinnének a középdöntőbe, és igen elégedett lenne a hétbe kerüléssel. A felkészülés nem volt zavarmentes, sérülések sora nehezítette a munkát. Diáz végül lágyéksérüléssel otthon maradt, a balesetet szenvedett Mezei arcvédő maszkjával kedden repül társai után. Két tornán (Lengyelország, Németország) szerepeltek, majd a formába hozás napjaiban arab ellenfelekkel gyakoroltak, mivel nem jött össze a magyarországi négyes torna. A vb-n nem lesz könynyű dolga a Skaliczki-legénységnek, mely rögtön a lehető legerősebb ellenfelekkel találkozik: ma az oroszokkal, holnap a franciákkal és csak utána következik Szaúd-Arábia, Argentína és Horvátország. Kik képviselik a magyar színeket? Kapusok: Szathmári János, Fazekas Nándor. Mezőnyjátékosok: Buday Dániel, Katzirz Dávid, Bendó Csaba, Gál Gyula, Iváncsik Gergő, Rosta Miklós, Kertész Balázs, Lendvay Péter, Doros Ákos, Perez Carlos, Pásztor István, Laluska Balázs és Nagy László. Négy hattagú csoportban kez-dődnek a küzdelmek. Mindegyikből a legjobb négy csapat megy tovább a középdöntő négy csoportjába, ahova a továbbjutók magukkal viszik az egymás elleni eredményeket. Ezután a négy csoportelső az elődön-tőben, a csoportmásodikok az 5–8. helyért mérkőznek a tornahajrá szokásos lebonyolítása szerint.
A csoportbeosztás – A: Spanyolország, Marokkó, Jugoszlávia, Lengyelország, Tunézia, Kuvait. B: Portugália, Grönland, Izland, Ausztrália, Németország, Katar. C: Magyarország, Oroszország, Franciaország, Horvátország, Szaúd-Arábia, Argentína. D: Svédország, Egyiptom, Dánia, Szlovénia, Algéria, Brazília.
Tizenhét felvonása volt eddig a férfi kézilabda-világbajnokságoknak. Szlovákia még soha nem indult, Csehszlovákia egyszer volt vb-első (1967, Svédország), előtte négyszer végzett a dobogón. Magyarország egyetlen érmét Svájcban (1986) szerezte.
A MAI MŰSOR
A-CSOPORT: Tunézia–Kuvait (16.30), Jugoszlávia–Lengyelország (19.30), Spanyolország–Marokkó (21.30). B: Németország–Katar (15.15), Izland –Ausztrália (18.00), Portugália– Grönland (20.00). C: Oroszország– Magyarország (16.00), Horvátország –Argentína (18.00), Franciaország– Szaúd-Arábia (20.00). D: Algéria– Brazília (16.00), Svédország– Egyiptom (19.30), Dánia–Szlovénia (21.30). (jmk)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.