Henin nyomdokain Barty, felkészül Iga Swiatek

Barty

Na nem a visszavonulásra, hanem a világelsőségre. Hétfőtől a lengyel teniszező lesz a női ranglistaelső. De Iga Swiatek helyett most még foglalkozzunk a visszavonult Ashleigh Bartyval.

Pontosabban előbb a belga Justine Heninnel, aki a múlt hétig a tenisztörténelem egyetlen olyan női játékosa volt, aki aktuális világelsőként vonult vissza.

„Úgy érzem, mintha máris három életet éltem volna. Mindent beleadtam a sportba, amit tudtam, és mindent ki is vettem belőle, amit adni tudott nekem. Már nincs meg bennem az a buzdító érzés, amely eddig hajtott előre. Emelt fővel távozhatok” – mondta 2008-ban, nem sokkal a Roland Garros előtt Henin, aki háromszoros címvédőként indulhatott volna Párizsban.

S akkor most tegyünk mellé egy múlt heti nyilatkozatot, konkrétan Ashleigh Bartyét, a jelenlegi világelsőét.

„Tudom, mennyi munka kell ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki magából az ember. Többször is elmondtam, egyszerűen már nincs bennem több. Fizikailag nem tudok többet adni, úgy érzem, abszolút mindent megadtam ennek a gyönyörű sportnak, és ennek nagyon örülök. Fontos, hogy az életem következő részét mint Ash Barty ember élvezhessem és nem úgy, mint Ash Barty sportoló” – magyarázta Barty.

Mindketten 25 évesen döntöttek a befejezés mellett, sokszoros Grand Slam-bajnokként, akiknek legalább még egyszer annyi GS-elsőséget jósoltak.

„Nagyon tisztelem és nagyon bátornak tartom, hogy meghozta ezt a döntést. A körülötte lévő elvárások mellett ez egy példa nemcsak nekünk, teniszezőknek vagy más sportolóknak, hanem minden embernek, hogy a saját boldogságunkat kell első helyre tennünk” – méltatta Barty lépését a már említett Iga Swiatek.

Barty ezt már 18 évesen is így gondolta, akkor vonult vissza először. 4 évesen kezdett teniszezni, 15 évesen pedig már a profik közé csöppenve gyorsan kiégett. A nagyvilág reptér–hotel–teniszpálya által határolt részein kellett felnőtté válnia, ezt pedig mentálisan nehezen dolgozta fel az ausztrál őslakosok leszármazottjaként egyébként is érzékenyebb fiatal lány.

„Mindennél jobban szükségem volt egy kis időre, hogy felfrissüljek mentálisan. A tenisz kezdett nyűg lenni számomra, és nem élveztem annyira, mint szerettem volna” – mondta, miután egy brisbane-i krikettcsapathoz igazolt.

Másfél év múlva, 2016 februárjában aztán újra a teniszpályán volt. Jó barátja és párosbeli partnere, Casey Dellacqua kérdezte meg tőle, nem gyakorolna-e vele kicsit. A gyakorlásból pedig versenyzés lett, 2017-ben első győztes WTA-tornája után (Kuala Lumpur) pedig egyre-másra jöttek a sikerek: 15 tornagyőzelem egyesben, közte három Grand Slammel. A világelsőség 2019 júniusában „érte utol.” Összesen 120 hetet töltött a tenisztrónon, ebből zsinórban 114-et, ami a valaha volt negyedik leghosszabb széria Steffi Grafé (186 hét), Serena Williamsé (186) és Martina Navratilováé (156) mögött. Utolsó tornája az idei Australian Open volt, ahol személyében 44 év után örülhettek hazai győztesnek Melbourne-ben.

Hogy ez valóban a legutolsó tornája is volt-e Bartynak, elválik, mindenesetre Henin annak idején másfél év múlva visszatért a teniszhez...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?