Hengereltek a vágsellyeiek

Vágsellye. Négygólos győzelmet aratott a Duslo a végig nyílt sisakkal játszó sereghajtó ólublói együttes ellen. Legjobb tavaszi teljesítményüket nyújtották a három kulcsemberük (Mikla és Simonides sérülés, Vyskoč 8 sárga lap miatt hiányzott) nélkül pályára lépő hazaiak, akik szép gólokat szereztek.

Vágsellye. Négygólos győzelmet aratott a Duslo a végig nyílt sisakkal játszó sereghajtó ólublói együttes ellen. Legjobb tavaszi teljesítményüket nyújtották a három kulcsemberük (Mikla és Simonides sérülés, Vyskoč 8 sárga lap miatt hiányzott) nélkül pályára lépő hazaiak, akik szép gólokat szereztek. Vencel és Vojtíšek előbb fejjel, majd lábbal volt eredményes. Hosszú idő után vastapssal jutalmazták a mátyusföldi szurkolók kedvenceik teljesítményét.

„Végre úgy játszottunk, ahogyan elterveztük. Védenceim minden tekintetben felülmúlták az ólublóiakat, s a látottak alapján nagyobb arányban is nyerhettünk volna. De ne legyünk telhetetlenek. Örülök, hogy a fiatal Tomiš és Šajbidor számukra idegen poszton is remekül helytállt. Elsősorban Čirik és Vojtíšek remekelt, de valamennyi játékosunk dicséretet érdemel” – mondta lapunknak Martin Babinec, a vágsellyeiek mestere. Társa, Tákács András – két egyenrangú edző irányítja a Duslót – másban is látja a jó teljesítmény okát: „Bevált, hogy a héten könnyítettünk a megszokott kemény gyakorlásokon” – hangsúlyozta a nyitraiak egykori gólvágója.

A télen a Rimaszombatból menesztett Mikuláš Komanický irányította a kispadról a vendégeket. Mivel hivatalosan nem ő a tréner, a meccs utáni sajtótájékoztatón a másodedzőként vezetett Ľubomír Puhák jelent meg. „Úgy tűnik, a hét veretlen meccs után futballistáinknak fejébe szállt a dicsőség, mert hihetetlenül gyengén játszottak. Helyettük is szégyellem magam” – szögezte Ľubomír Puhák. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?