Hatalmas ünneplés Madridban

Madrid. A rendőrség és a szurkolók egy csoportja között összecsapássá fajult az ünneplés a spanyol fővárosban azt követően, hogy a Real Madrid a labdarúgó Bajnokok Ligája glasgow-i döntőjében 2:1-re legyőzte (góllövők: Raul, Zidane, ill. Lucio) a Bayer Leverkusent, s ezzel története során kilencedszer hódította el a legrangosabb európai kupát.

Három év alatt a második Bajnokok Ligája-sikerét érte el a Real Madrid labdarúgócsapataTASR/AP-felvétel A Reuters brit hírügynökség jelentése szerint legalább harminc ember sérült meg, amikor a klub legvehemensebb hívei kövekkel és üvegekkel dobálták meg az elővigyázatosságból kivezényelt rendőröket, akik többek között gumilövedékekkel válaszoltak a támadásra. Az ünneplés helyi idő szerint éjfél körül kezdődött, a boldog szimpatizánsok a Cibeles szökőkútnál gyülekeztek – énekeltek, petárdákat durrogtattak – de megtelt a Castellana sugárút is, amelyen így egy időre teljesen megbénult a közlekedés. A királyi gárda újabb nagy sikerét több tízezren ünnepelték – kezdetben békésen... A végén 8 személyt vettek őrizetbe.

Három év alatt a második Bajnokok Ligája-sikerét érte el a Real Madrid labdarúgócsapata, s vele együtt az edző, Vicente Del Bosque is. A szakember egyetértett azzal, hogy két kulcsmomentuma volt a Bayer Leverkusen elleni mérkőzésnek: Zidane álomgólja és a cserekapus, Iker Casillas meccsvégi parádéja. Az AFP francia hírügynökség információja alapján 104 személyt – köztük 22 rendőrt: láttak el kisebb-nagyobb sérülésekkel Madridban, a labdarúgó BL-döntőt követő, hajnalig tartó rendbontások után. Huszonnégy személyt kórházba is kellett szállítani. Egyes beszámolók alapján egy rendőrautóba két golyó csapódott be, ennek azonban nem lett súlyosabb következménye. Az incidens akkor kezdődött, amikor a Real Madrid ultrái járókelőket, köztük újságírókat kezdtek molesztálni, majd rátámadtak az elővigyázatosságból kivezényelt rendőrökre. A nyugalom helyreállítása mintegy fél órát vett igénybe. A legutóbbi adatok alapján egyébként körülbelül 300 ezer madridi vett részt a részben balul sikerült ünneplésben.

– Senki sem mondhatja, hogy nem érdemeltük meg a trófeát – vélekedett Del Bosque. – Klubunk századik születésnapja miatt különlegesen fontos volt számunkra ez az évad, és azt hiszem végül méltóképpen ünnepelhetünk. Zidane gólja pedig örök emlék. Róla el lehet mondani, hogy teljesen mindegy, miként játszik. Jól vagy rosszul, esetleg átlagosan, de mindig akad egy briliáns megoldása, és ez az ami számít.

Del Bosque együttesének ugyanakkor a szerencsére is szüksége volt. Az utolsó percekben a Leverkusen játékosai mindent egy lapra feltéve támadtak, és ha nincs a Cesar sérülése miatt csereként beállt Iker Casillas, akkor kellemetlen meglepetés érhette volna a spanyolokat. A néhány hónapja háttérbe szorított kapus a lefújás előtti pillanatokban Bastürk hatalmas lövését védte, majd a szöglet után Berbatov egy méteres próbálkozását hárította lábbal. A bolgár csatár ezután fejjel is hiába kísérletezett.

– Nem emlékszem, hogy valaha is kapust cseréltek volna a döntőben – mondta Del Bosque. – Kényszerű váltás volt, de tudtam, hogy Iker nem hagy minket cserben.

Szomorúan nyilatkozott az elveszített Bajnokok Ligája-döntő után Klaus Toppmöller, a Bayer Leverkusen vezetőedzője, de összességében pozitívan értékelte csapata egész idényben mutatott teljesítményét.

– A futball néha nagyon kegyetlen tud lenni – mondta. – Hiába küzdesz, adsz bele mindent, mégsem sikerül győznöd. Ugyanakkor annak ellenére, hogy három sorozatban, a BL-ben, a bajnokságban és a Német Kupában is csak a második hely jutott nekünk, azt hiszem büszkék lehetünk a teljesítményünkre. Ha tavaly nyár végén mindezt valaki garantálja nekem, szó nélkül elfogadom.

Toppmöller szerint méltó ellenfelei voltak a sokkal esélyesebb Realnak. – Természetesen fájó a vereség, de nem vallottunk szégyent. Jól játszottunk, főleg az első félidőben. Csodálatos élmény volt, és nem tudom eléggé megköszönni játékosaimnak, akik megmutatták, hogy a legnagyobbakkal is képesek felvenni a versenyt.

A dicséretek mellett Toppmöller kitért a hibákra is. – Az első gólt elkerülhettük volna, hiszen videón rengetegszer elemeztük Roberto Carlos hatalmas bedobásait. A szünet után pedig keveset kezdeményeztünk, és csak az utolsó tíz percben volt egyenlítési esélyünk.

A Bajnokok Ligája-döntőben győz-tes gólt szerző Zinedine Zidane is pályafutása egyik legszebb mozdulatának tartja azt, amellyel a Bayer Leverkusen ellen megszerezte a győztes találatot.

A Real Madrid francia légiósa az első félidő utolsó percében 16 m-ről, kapásból, ballal lőtt a leverkuseni Hans-Jörg Butt kapujának jobb felső sarkába.

– Valóban nagyon szép gól volt – mondta a világ- és Európa-bajnok középpályás. – Roberto Carlos középre ívelt, a labda elém került és már lőttem is. Megérzés, ösztönös mozdulat volt, ahogy a levegőből lehulló labdát kapura „szúrtam”. Leginkább persze az teszi különlegessé, hogy ezzel nyertük el a trófeát.

Zidane először foghatta kézbe a BL-serleget, noha a Juventus játékosaként kétszer már eljutott a fináléig. – Borzalmas volt 1997-ben átélni, hogy esélyesként elbuktunk a Borussia Dortmunddal szemben, majd egy évvel később éppen a Real Madrid vert meg minket. Most viszont végre sikerült, én is a győztesek között vagyok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?