Púchov. Az első félidőben körülményesen, sok hibával játszott a púchovi együttes, a grúz Sioni Bolnisi viszont szervezetten védekezett.
Három púchovi gól a szünet után
Púchov. Az első félidőben körülményesen, sok hibával játszott a púchovi együttes, a grúz Sioni Bolnisi viszont szervezetten védekezett. Mário Breška, a házigazdák csatára ezzel kapcsolatban a következőket mondta: „Nem vártuk, hogy az ellenfél ilyen harcos és agresszív játékkal rukkol majd elő, s ezért nehezen lendültünk bele.” Szünet után viszont már minden a papírforma szerint alakult, a púchoviak vezető gólja (49.) után feljöttek a vendéglátók és biztosan nyertek (3:0). A második félidőben pályára lépett Perniš, aki jól irányított és remek labdákkal indította társait; s nagy kár, hogy nem játszott az első 45 percben. Štefan Zaťko vezetőedző: „Biztató a háromgólos előny, de még nem beszélünk a továbbjutásról. Grúziában nehéz 90 perc vár ránk...” Temur Mahradze, a Sioni trénere nem titkolta derűlátását: „Kár az utolsó percben bekapott gólért, ennek ellenére bízom a továbbjutásban!” (zsi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.