Harminc harcművész Zselízen

<p>„A Kyokushin Karate, mint azt nevének jelentése is mutatja – szemben a tradicionális japán karatestílusokkal –, olyan merőben új és nyílt módszer, amely az egyén emberségessé válásához mindig és mindenkor az igazságot keresi” – olvashatjuk Adámy István sportkutató, a magyarországi karateélet egyik alapítójának definícióját a Kyokushin Karate I. című könyvében.</p>

ÁBEL GÁBOR

A Kyokushin két szó összetételéből áll. A kyoku jelentése végső, a Shin jelentése igazság. Ezek szerint a Kyokushin karate jelentése: a Végső Igazság. A szabadkezes japán küzdősportban kevéssé járatosak kedvéért jegyezzük csupán meg, hogy környékünkön ez a legerősebb és a legnépszerűbb karate irányzat.

Bottyán Pál,

a máglyagyújtó

A jelenleg Párkányban élő Bottyán Pál a muzslai Endrődy János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pedagógusa. Kerek négy évtizeddel ezelőtt, még pozsonyi középiskolásként, a Dunajplavbában kezdett el birkózni, két évvel később a kemény karaténál kötött ki. Barátjával, Rácz Norberttel Párkányban megalakította a Kyokushin Karate Klubot. Első danos, fekete öves mester. Zselízen immár tizenöt esztendeje igyekszik megszerettetni a gyerekekkel és a felnőttekkel a férfias sportágat. Örömmel és megelégedéssel nyugtázza a helybeli szabadidőközpont igazgatójának, Kvetoslava Záhorskának hathatós és sokrétű segítségét, nem utolsó sorban klubépítési törekvéseit.

Az Európa-bajnokságra is eljutottak

„Volt olyan időszak, amikor hetven gyereket is edzettem, jelenleg harmincan vagyunk. Nem is olyan régen Dekický Péterrel, Majtán Stanislavval és Török Adriánnal az Európa-bajnokságra is eljutottunk, ahol védenceim hatodik, hetedik és tizenkettedik helyezést értek el. Létezik egy szlovákiai liga-bajnokság, amely házi versenyeknek felel meg, a versenyben rendszeresen nyolc– tíz klub képviselteti magát. Általában Párkányban, Zselízen, Érsekújváron, Bősön, Alistálon és Gútán mérjük össze a tudásunkat, de találkoztunk már Besztercebányán és Pöstyénben is”– avatott be a részletekbe Bottyán Pál.

Kilencven nebuló erőpróbája

Hogy miért íratják be a szülők csemetéiket a klubba? Ez a nevelés egyik módszere, ha a gyerek jó pár évig csinálja, fizikailag és mentálisan is megerősödik, egészen más viselkedésmódot vesz fel. Nem beszélve arról, hogy a nehéz csatározások révén egy különleges világgal ismerkedik meg. „Tavaly Zselízen volt egy verseny, ott voltak a tanító nénik is. Mintegy kilencven nebuló párbajozott több mint nyolc órán keresztül. A diákok példásan viselkedtek, mondtam is a kolléganőknek: látjátok, azokról a tanulókról van szó, akikkel néha nem bírunk az órák közti szünetekben, itt pedig csak az erőpróbára összpontosítanak. Szemrebbenés nélkül, fegyelmezetten állják a sarat. Mindössze meghatározott célokat kell számukra kitűzni”– elevenített fel egy tanulságos történetet az ötvenkét éves szakember.

Klenko Dávid

barna övet szerzett

A zselízi kollektíva legfiatalabb tagja egy elsős kisfiú, a legidősebb pedig egy tizennyolc esztendős leányzó, korábban akadt egy ötvenkét éves érdeklődő is. A legkisebbekkel is a legkomolyabban foglalkoznak, természetesen szórakoztató jelleggel. A mostaniak közül Klenko Dávid dicsekedhet a legkiemelkedőbb eredményekkel, az igyekvő gimnazista egy minden korábbinál igényes vizsgafeladatokat teljesített, immár barna övesként folytatja harcművészi pályafutását.

Hazai és nemzetközi erőpróbákon

„Igyekszünk minél több gyereket vinni a versenyekre. A minap Muzslán szerepeltünk egy nemzetközi viadalon, Ausztria, Magyarország, Lengyelország és Csehország legnagyobb tehetségeivel vetélkedtünk. Több mint százötven fiatal lépett a küzdőtérre, a mieink közül Klenko Dávid ezüstérmet szerzett, Miklós Zsombor pedig a dobogó legalsó fokára állhatott fel. Januárban Érsekújvárott csatáztak védenceim, a napokban szorgalmasan készülünk a közeljövő megmérettetéseire, a balassagyarmati, az érdi, a prágai és a bécsi tornára. A tél folyamán háromnapos edzőtábort szervezünk Radaván, ahol a továbbképzésen kívül családias hangulatú ünnepséget is beiktatunk, ugyanis két évtizeddel ezelőtt alakult meg a klubunk”– tudtuk meg Bottyán Páltól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?