Hármat kaptak a győriek hazai pályán

<p>A diósgyőriek győztek, a nagyszombatiak pedig döntetleneztek idegenben a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első meccsein.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik.

Kishitű volt az ETO

Hiába voltak magabiztosak a győriek az EL-selejtező előtt, már a nyolcadik percben hátrányba kerültek az IFK Göteborggal szemben. Voltak ugyan helyzeteik, de kimaradtak, a svédek pedig a második gól után megnyugodtak, és sima 3:0-lal hozták a meccset az ETO Parkban.

„Elég nehéz úgy futballozni, hogy három védőnk van összesen, és a meccsen is ketten megsérültek – magyarázkodott Horváth Ferenc, az ETO vezetőedzője. – A lehetőségeink megvoltak, de ekkora helyzeteket nem lehet kihagyni. Teljesen kishitűen, szétesően tudnak focizni a magyar játékosok, amikor kilépnek a nemzetközi porondra. Ez a magyar csapatok betegsége.”

A győriek így gyakorlatilag lemondhatnak a portugál Rio Ave csapatával való párharcról a harmadik fordulóban.

FTC: bunkerfoci Rijekában

A Ferencváros pozitívabb eredménnyel, 1:0-s vereséggel zárta a HNK Rijeka elleni fellépését, de a mutatott játék kiábrándító volt. A zöld-fehérek végig csak a védekezéssel törődtek, egyetlen kapura lövésük sem volt a 90 perc során.

„Védekezésben elfogadható teljesítményt nyújtottunk, ám egy mérkőzés nemcsak ebből, hanem támadásból is áll. Ebben pedig nagyon keveset nyújtottunk – ismerte el Thomas Doll, az FTC trénere. – Gratulálunk a vendéglátóknak, mert sokkal jobban játszottak, mint mi. Játékosaim jól küzdöttek, betartották a taktikát, de többet kellett volna támadniuk és játszaniuk.”

Ha Geráék továbbjutnának a harmadik fordulóba, a Vikingur (feröeri)–Tromsö (norvég) párharc győztesével találkoznának.

A ferencvárosiak egy büntetést is bezsebeltek az UEFA-tól: 20 ezer eurót kell befizetniük, és a visszavágón egy szektort le kell zárniuk a Puskás-stadionban, mivel szurkolóik „nem viselkedtek megfelelően” a Sliema Wanderers elleni meccseken az első fordulóban.

Remekelt a DVTK kapusa

A diósgyőriek (részben) hasonlóképp jártak: szurkolói rendbontás miatt őket is szektorbezárással sújtotta az európai szövetség. Nyíregyházán (a DVTK stadionja nem felel meg az UEFA előírásainak) viszont így is jó lesz a hangulat jövő héten, a diósgyőriek ugyanis meglepetésre 2:0-ra győzni tudtak a bolgár Liteksz Lovecs otthonában.

A siker elsősorban Antal kapusnak köszönhető, aki remekelt csütörtök este, Kraszimir Balakov együttese hiába támadott nagy erőkkel. Viszont a 81. és a 90. percben két kontrát is góllal fejeztek be a diósgyőriek, így nagy az esély rá, hogy ők játszhatnak az FK Krasznodar ellen a harmadik fordulóban (az oroszok 4:0-ra lelépték az észt Kalevet az első meccsen).

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert fegyelmezetten tették a dolgukat a játékosok. Tudtuk, hogy az elején nagyon jönni fog a Liteksz, de azt is, hogy a védelme mögött van keresnivalónk. Külön szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy tizenöt órát utaztak Lovecsbe, és végig buzdítottak minket” – mondta Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője.

Melege volt a Spartaknak

A nagyszombatiak is reményt keltő eredményt értek el a grúz Zesztafoni otthonában, a 0:0-s döntetlennek mindenki örült a Spartak táborában. „Nagy melegben játszottunk, ami kisebb gondot okozott, mivel az edzést leszámítva végig a légkondicionált hotelben voltunk – panaszkodott Ján Vlasko, a nagyszombatiak középpályása. – Ellenfelünknek több helyzete is akadt, kapufát is lőtt, de mi is szerezhettünk volna gólt. Sajnálom, hogy én is kihagytam egy lehetőséget, de mivel nem kaptunk gólt, bizakodhatunk a visszavágó előtt.”

A párharc győztese a svájci Luzern vagy a skót St. Johnstone gárdájával találkozik a harmadik fordulóban.

A Hullt kapta a Trenčín

A másik két szlovák csapat közül a trencséniek már el is kezdhetik feltérképezni következő fordulóbeli ellenfelüket: mivel 4:0-ra legyőzték az első meccsen a szerb Vojvodinát, gyakorlatilag biztossá vált, hogy ők játszanak az angol Hull Cityvel. A kassaiaknak nagyon nehéz lesz kiharcolniuk a továbbjutást a Liberec ellen a hazai 1:0-s vereséget követően, ám ha mégis sikerrel járnak, akkor a román Astra Giurgiu lesz az újabb vetélytársuk. (MTI, nso, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?