Harmadszor nyert Kittel

<p>Lille. Már harmadik szakaszgyőzelmét aratta Marcel Kittel a 101. Tour de France országúti kerékpáros-körversenyen. Együtt érkezett a lille-i célba az élboly, és újra a német kerekes hajrázott a legjobban, Peter Sagan (Cannondale) ezúttal lecsúszott a dobogóról, negyedik lett.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A 4. útszakaszon Le Touquet Paris Plage és Lille között (163,5 km) – akárcsak egy nappal korábban – rögtön az elején két szökevény ment el a mezőnytől: a francia Thomas Voeckler (Europcar) és a spanyol Mate Mardones (Cofidis). Már a negyedik kilométeren bukott az egyik esélyes, a brit Christopher Froome, aki rövid ápolás után folytatta a versenyt, és társai segítségével felzárkózott a főbolyhoz. A vezető duó tartotta háromperces előnyét, megosztozott a pontokon az első hegyihajrában és Casselben, a gyorsasági hajrán. A bolyban a legjobban Sagan hajtott, újabb 15 pontot szerzett. Mardones már nem bírta tovább, és hagyta, hogy Voeckler maradjon az élen. A részhajrá után a Cannondale kerekesei megpróbálták szétszakítani a főbolyt, hogy megszabaduljanak Sagan néhány ellenfelétől. Alig tizennégy kilométerrel a cél előtt elfogyott a népszerű francia kerekes előnye is, és készülődhettek a csapatok a végső hajrára. Ekkor Sagan a főboly végén hajtott, mert a verseny weboldala szerint bukott. Nagy erőfeszítésébe került, hogy felzárkózzon, és az elsőségért csatázhasson. Sagan negyedik helyével megőrizte vezetését a pontversenyben, vagyis továbbra is a zöld mez viselője.

„Nagyon szoros volt a befutó. Alexander Kristoff mindenkit meglepett hosszú hajrájával. Ismerem képességeit, s ma majdnem ki is jött neki a lépés. Ugyan már háromszor nyertem, de mindenki legyőzhető. Kemény munka vár rám, hogy újabb győzelmeket arathassak. Elég fáradt vagyok, mert az utolsó harminc kilométert nagyon gyors iramban tettük meg” – nyilatkozta a célban Marcel Kittel. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?