Hamiltont kizárták, Massa a győztes

Spa |

<p>Óvás után az eredetileg második helyen végző brazil Felipe Massa (Ferrari) nyerte a Forma-1-es világbajnokság idei 13. futamát, a vasárnapi Belga Nagydíjat, míg a célba elsőként érkező brit Lewis Hamiltont (McLaren-Mercedes) szabálytalan manőver miatt kizárták. Az összetett pontversenyt így Massa vezeti Hamilton előtt.</p>

Hamilton kezdhette az élről a 44 körös viadalt, de már a második körben elébe vágott az autósok elitkategóriájának világbajnokságán sorozatban negyedik belga sikerére hajtó, világbajnoki címvédő finn Kimi Raikkönen (Ferrari), aki a negyedik rajtkockából indult, s villámgyorsan befogta csapattársát, a másodikként rajtolt Massát.
A harmadik helyről elstartolt finn Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) ugyanakkor már az első kanyarban rontott, kisodródott a nedves-csúszós pályán, s még további öt pilóta követte őt a 7,004 km-es betoncsík eme pontján. Nagyobb baj nem történt, bár a hátulról a nyitány pozíciókeresése közben nagy ütést kapott olasz Jarno Trulli Toyotájáról lehulló apróbb alkatrészek okoztak némi zavart.
A korábbi kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso Renault-ját parádésan vezetve a hatodikról igen hamar a negyedik helyre ugrott előre, és Massát vette üldözőbe, miközben az élduó, Ra:ikkönen és Hamilton alaposan elhúzott a többiektől.
A 10. körben Kovalainen kilökte a Red Bull-os ausztrál Mark Webbert, okkal kapott ezért kiállásos büntetést, s a 7. helyről az "alvégbe" sorolt vissza. A verseny egyharmadánál a brazil Nelson Piquet kiszáguldott a pályáról, Renault-jával nekicsapódott a gumifalnak, a csúnya látványt azonban szerencsés vég követte, mert a balesetben nem esett baja.
Az első kerékcserék és üzemanyag-felvételek közepette érdemi változás nem történt, maradt a Raikkönen-Hamilton-Massa-Alonso-Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso)-Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) összetételű vezetőhatos. Ugyanez volt a sorrend "félidőben", a 22. kör teljesítését követően is. A helyzet mit sem változott a folytatásban, az izgalmat egyharmaddal a vége előtt leginkább az jelentette, hogy elkezdtek sűrűsödni az esőt ígérő felhők a versenyzők feje felett, a kisebb módosulást pedig az, hogy a hatodik pozíciót Kubicától a Toro Rossót irányító német Sebastian Vettel vette át.
Hat körrel a zárás előtt megnyíltak az égi csatornák, igaz, először csak csepergett, majd rákezdett, s mind nagyobb adag csapadék zúdult az autósok nyakába. Öt kör volt még hátra, amikor Hamilton gyakorlatilag beérte Raikkönent, előzési helyzetet teremtve. Két kör volt vissza, amikor - ekkor már javában esett - meg is előzte, a finn azonban nem hagyta magát, próbált visszaelőzni, a nagy csatározásban mindketten ki-kicsúsztak, de vissza is jöttek a pályára, míg nem Raikkönen keresztbeállt, s a gumifalba ütközve befejezte a versenyt. Hamilton ugyanakkor benn tudta tartani autóját, s első helyen ért célba Massa és a BMW-Sauberrel pompásan hajrázó német Nick Heidfeld előtt.
A leintés után a versenybíróság megvizsgálta, hogy Hamilton szabályosan előzte-e meg finn riválisát. Végül kizárták a britet, és Massát hirdették ki győztesnek.
A McLaren-Mercedes minden bizonnyal fellebbez a döntés ellen. (telesport.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?