Hamilton hosszabbítana a Mercedesszel

Stuttgart |

<p>A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton arra számít, hogy az európai versenyek előtt szerződést hosszabbít vele a Forma-1-es Mercedes istálló.</p>

"A két hét múlva sorra kerülő barcelonai futam előtt túl akarok lenni ezen" - közölte vasárnap a kétszeres vb-győztes, aki harmadik szezonját tölti a stuttgarti csapatnál. "Soha nem mondom, hogy soha, de nem tudom elképzelni, hogy másik csapatnál folytassam. Szeretném itt befejezni a pályafutásomat" - közölte.     A 30 éves Hamilton mostani szerződése az év végén jár le, a hosszabbításról már tavaly elkezdtek egyeztetni a felek, egy hónapja pedig úgy hírlett, hogy már készen áll az új megállapodás.     A jövőjét illetően Hamiltonnak aligha kell aggódnia: 88 millió fontos (36,7 milliárd forint) vagyonával ő Nagy-Britannia leggazdagabb sportolója, megelőzve a futballsztár Wayne Rooneyt (72 millió font) és a szintén F1-pilóta Jenson Buttont (71 millió).     A brit versenyző vasárnap idei harmadik futamgyőzelmét ünnepelte Bahreinben, s ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.     
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?