Hamilton: a szerencsés kezdetektől az elsöprő dominanciáig

Hamilton

Bár még nincs szerződése a jövő évre, a világbajnok és rekorder Mercedesnek meg-győződése, hogy az immár hétszeres világbajnok és rekordhalmozó Lewis Hamilton 2021-ben is versenyezni fog a Forma–1-ben. Röviden felidézzük, hogyan állította be Michael Schumacher csúcsát a 35 éves brit pilóta.
 

Hamilton

2008: az első

Miután debütáló évében hatalmasat csatázott a csapattárs Alonsóval és Räikkönennel a vb-címért, amelyet az utolsó versenyen a finn szerzett meg, a McLaren jobbnak látta szélnek ereszteni a spanyolt. Az akkor 23 éves Hamilton a Monacói Nagydíjon vezette először a vb-t, de az elsőség ismét csak az utolsó futamon dőlt el, annak is az utolsó előtti kanyarjában, amikor Lewis meg tudta előzni a toyotás Timo Glockot, feljött az ötödik helyre, és összetettben ezzel egy ponttal megelőzte a ferraris Massát, aki a célban már ünnepelt a nagydíjgyőzelmét követően.

Hamilton

2014: a második

Öt gyengébb szezon következett, a 4–5. helyek váltakoztak Hamilton neve mellett az év végi rangsorban. 2014-ben aztán a komoly szabályváltozások (pl. V8-asok helyett V6-osok, a szezonzáró dupla pontjai) a britnek kedveztek. Hamilton az idény első és harmadik harmadában tarolt, de az utolsó versenyen, Abu-Dzabiban a csapattárs Nico Rosberg még veszélyeztethette volna a vb-elsőségét. A német Mercedesének azonban folyamatosan technikai gondjai voltak, végül pontot sem szerzett.
 

Hamilton

2015: a harmadik

Hamilton sorrendben harmadik világbajnoki címe volt az első, amelyet különösebb izgalmak nélkül szerzett meg. Bár Rosberg sokáig „lőtávolon” belül volt, az első 15 versenyből 9-et behúzó brit Austinban, négy futammal a vége előtt már bebiztosította a végső győzelmét az Amerikai Nagydíjon. Mondhatni érvényesült a papírforma: Hamilton idény közbeni szerződéshosszabbításával a mezőny legjobban fizetett pilótájává lépett elő évi százmillió dollárral. 

Hamilton

2017: a negyedik

Az előző év végi díjátadón derült ki, hogy Hamilton mellől visszavonul az aktuális világbajnok csapattárs Rosberg, akinek helyét a finn Valtteri Bottas foglalta el. Bár Hamilton az idényben beérte Schumachert is a rajtelsőségek terén (68), csak az Olasz Nagydíjon állt a vb-pontverseny élére. Utána viszont Sebastian Vettel Ferrarijának sorozatos technikai gondjai megkönnyítették a brit dolgát, aki az első adandó alkalommal, a minimálisan szükséges 9. helyet hozva Sao Paulóban ünnepelhette az újabb elsőséget.
 

Hamilton

2018: az ötödik

A gyengébb kezdést követően Bakuban Hamilton magára talált, fokozatosan az élre állt a vb-pontversenyben. Egy újabb hullámvölgyét követően azonban Vettel vette át a vezetést. A Német Nagydíjon senkitől sem zavartatva, az élen autózva hajtott bele a német a gumifalba. Hamilton pedig élt a lehetőséggel, behúzta a futamot, az utána hátralevő tízből hetet, így kérdés nem volt, hogy megvédi világbajnoki címét. Matematikailag a mexikói negyedik hely után lett ez biztos, két versennyel a szezon vége előtt. 

Hamilton

2019: a hatodik

Az első olyan év, amikor Bottas, a csapattárs veszélyeztette csak reálisan Hamilton újabb vb-címét. Bár ezt is erősen idézőjelesen kell érteni, a brit ugyanis az első 8 futamból 6-ot megnyert, majd a következő 4-ből újabb 2-t, így gyakorlatilag eldőlt az idény. Mexikóban Bottas még próbálkozott egy utolsót, mindkét Mercedes megpördült, de Austinban már nem tudta elodázni a bajnokavatást, hiába nyert, Hamilton második helyével teljessé lett a mesterhármas. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?