Gyurákovics Erik: Éreztem, hogy ennek a történetnek még nincs vége

GyurákovicsErik

A labdarúgó NB II utolsó fordulójában Ajkán győzött, ezzel ezüstérmesként feljutott az NB I-be az ETO FC Győr. Az ünneplés közben Gyurákovics Erik is nyilatkozott lapunknak.

„Mióta januárban visszatértem, arra a pillanatra vártam, hogy megkapjam a lehetőséget. Nagyon örültem, hogy a Mosonmagyaróvár ellen én védtem, és meg tudtam ragadni a csapatban. Szeretek nyugalmat sugározni a csapatnak, hiszen a védelemnek is más úgy játszani, ha ezt érzik. Úgy gondolom, a lábbal való játéknál is ezt érezhette a mester, hiszen abban kifejezetten jónak érzem magam. Már az első meccseken is voltak jó védéseim, de nyilván a Vasas elleni és a mai meccs volt ennek a minisorozatnak a csúcsa. Örülök, hogy az angyalföldiek ellen hozzá tudtam tenni a csapat egész éves teljesítményéhez. Nekem különleges ez a siker, hiszen tíz évet töltöttem itt, majd Somorját és a DAC-ot érintve visszatértem. Én tudom, mit jelen ez a szurkolóknak, a klubnak és a városnak. Amikor el is mentem, akkor is éreztem, hogy ennek a történetnek még nincs vége, és egyszer vissza kell majd térnem, és szerintem ezt a legjobb pillanatban tettem meg” – nyilatkozta lapunknak a pozsonyi születésű Gyurákovics Erik, aki az ajkai utánpótlásból indult és a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián vált felnőtt futballistává. A kapus elmondta, hogy egyelőre nem foglalkoztak az élvonalbeli jövővel, ám egy megérdemelt pihenés után már az NB I lesz a fókuszban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?