Győzelemmel zárná a szezont a DAC

dac orom
Dunaszerdahely |

Ma este (19.00) a nagymihályiak ellen lép pályára a DAC futballcsapata a Fortuna Liga utolsó fordulójában. A sárga-kékek két vereség után győzelemmel zárnák a szezont.

A DAC már három fordulóval a bajnokság vége előtt megszerezte az ezüstérmet, ezt követően azonban kétszer kikapott. A sárga-kékek most szeretnék kárpótolni a szurkolókat. „Nyerni akarunk. Tudom, hogy a szurkolók ünnepelni fognak velünk, akár nyerünk, akár döntetlen lesz, akár veszítünk, de győzni akarunk, magunkért és a szurkolókért is, mert nekünk vannak a legjobb drukkereink az országban. Ezt fogom elmondani a meccs előtti beszédemben is: meg kell köszönnünk a szurkolóknak ezt a támogatást, és a legszebb köszönet a három pont. És ha nyerünk, akkor boldogan, elégedetten mehet mindenki szombaton szabadságra vagy a válogatottba” – mondta lapunknak Peter Hyballa.

A DAC edzője hozzátette, a két panamai játékos, Eric Davis és Cesar Blackman már hazautazott, mert jövö héten jelentkezniük kell a válogatottban, és így legalább egy kis időt tölthetnek a családjukkal. A Rózsahegyen eltiltását töltő Čmelík ma már játszhat, de Vida Kristopher és Divkovic játéka kérdéses, előbbi a combját, utóbbi a bokáját fájlalja.

Kapcsolódó cikkünk

„63 pontot akarunk a szezon végén, nem 60-at és nem is 61-et” – jelentette ki határozottan Hyballa. A statisztika alapján a DAC győzelmére minden esély meg is van, hiszen a két csapat eddigi 11 egymás elleni meccséből nyolcon dunaszerdahelyi győzelem született egy döntetlen és két vereség mellett, hazai pályán pedig eddig mind a négy mérkőzését megnyerte a DAC, 11:3-as gólkülönbséggel.

A szurkolók színes műsorra számíthatnak a meccs előtt és után is – a stadionban köszöntik a dunaszerdahelyi városi sportklub női kézilabdázóit, akik bajnokok lettek az I. ligában, és ősztől a cseh–szlovák MOL Ligában szerepelnek majd, díjazzák a tavasz legjobb DAC-játékosait, s a meccs előtt kapja meg az április hónap legjobb játékosának járó díjat Martin Jedlička, Ján Kováčik, a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnöke pedig átadja a dunaszerdahelyieknek az ezüstérmeket. A meccs után diszkó várja a szurkolókat a B lelátó mögött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?