Gombos bejutott a pozsonyi torna döntőjébe

Gombos
Pozsony |

Gombos Norbert 6:1, 4:6, 6:2-re legyőzte az indiai Nagalt a pozsonyi challenger tenisztorna elődöntőjében, így bejutott a vasárnapi (14.00) döntőbe, ahol a magyarországi Balázs Attila lesz az ellenfele.
 

A nádszegi származású teniszező abszolút dominált az első játszmában, esélyt sem adott indiai ellenfelének, aki korábban két hazai játékost is búcsúztatott a tornán. A második szettet is jól kezdte Gombos, brékelőnybe került, 3:1-re vezetett, amikor az egyre idegesebb Nagal teátrálisan összetörte az ütőjét. Ez viszont mintha új erőt öntött volna az indiaiba, aki sorozatban négy gémet nyerve kiegyenlített.

A döntő játszmában Gombos rögtön az első játékban elnyerte Nagal adogatását, így ismét nála volt a pszichológiai előny. Kemény labdameneteket hozott a hetedik játék, és amikor Gombos több egyenlő után újra brékelte Nagalt, és 5:2-re alakította az állást, már semmi kétség nem férhetett a győzelméhez.

"Nehéz meccs volt, bár nagyon jól kezdtem, ám a második szett közepén megváltoztak a körülmények, beborult, feltámadt a szél, többször rossz helyre fújta a labdát. Kulcsfontosságú volt, hogy a harmadik játszma elején rögtön brékelni tudtam" - mondta lapunknak Gombos.

Elárulta, nem kérdezősködött az ellenfélről Martin Kližannál és Andrej Martinnál, akiknek meglepetésre Nagal jelentette a végállomást a pozsonyi tornán. "Nem akartam ezzel kínozni őket, de természetesen láttam a meccseiket. Sejtettem, hogy az én játékom kevésbé fog feküdni Nagalnak, mert eltérő stílusban teniszezem, mint Kližan és Martin" - magyarázta Gombos.

A vasárnap 14 órakor kezdődő döntőben a magyarországi Balázs Attila lesz Gombos ellenfele. "Jól ismerjük egymást, játszottam is már ellene. Kellemetlen ellenfél, aki nagyon bepörgeti a labdákat - mondta Gombos, aki bízik benne, hogy népes szurkolótábora a fináléban is belehajszolja a győzelembe. - Számomra az a legjobb, ha hazai pályán játszhatok, a családtagjaim, barátaim biztatása mellett"

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?