Érsekújvár/Komárom. Ma kora délután (14.30) régiórangadóra kerül sor a III. liga nyugati csoportjában, az érsekújváriak a komáromiakat fogadják. A hazaiaknál a 8. forduló után edzőváltásra került sor, Miloš Targošt a klubmenedzser Jozef Buranský váltotta fel. Az új szakvezető munkáját a B-csapat trénere, Jozef Chovanec segíti.
Gólszüret ezúttal kizárva
Az összecsapás pikantériája, hogy az idegenben ősszel még veretlen ellenfelet edzőként érsekújvári lakos, Labay István vezeti csatába.
„Ebben a mezőnyben sok az egyforma képességű vetélytárs. Az FKM eredményei azt sugallják, játékosai kezdenek belelendülni. Mi ugyan idegenben 9 pontot zsákmányoltunk, odahaza viszont immár nyolcat elvesztettünk. Sajnos, legutóbb hazai környezetben ismét elbotlottunk. Kérdés, képesek lesznek-e a mieink túltenni magukat a kudarcon. Továbbra sem számíthatok gólerős támadónk, Slavomír Konc szolgálataira, aki bordatörése után lábadozik. Mindkét együttes gólínségben szenved, ezért én sem számítok gólszüretre. Mindenesetre szeretnénk visszavágni a tavalyi 1:0-ás vereségért” – latolgatta a KFC esélyeit Labay István. (gh)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.