Gólarányt javítanának az ógyallaiak

Ógyalla |

<p>Egyesek szerint gólarányt javítanak a hazaiak a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának maiógyallai nyitómérkőzésén,melyena sereghajtó peredieket fogadják (17.00).</p>

"A harmadik fordulóban tudatos játékkal pontot raboltunk a diószegi oroszlánbarlangban, érzésem szerint már teljes gőzzel beindult a gépezet. Sajnos, Bičant kiállította a játékvezető, vétségéért két mérkőzésre szóló eltiltással büntették. Slovák és Takács makacs sérüléssel bajlódik, egyikük sem állhat rendelkezésemre. Tizennyolcfős keretünket jól képzett futballisták alkotják, így a cserejátékosok teljes értékű harcosként helyettesítik a kényszerpihenőre szorultakat. A mai összecsapáson kötelező feladat begyűjteni a három pontot” – latolgatta az esélyeket Peter Buranský, a sörgyáriak edzője.

Pereden kaotikus állapotok uralkodnak. Mivel Borsányi Gyula, aki egyébként a nagyközség polgármestere, lemondott klubelnöki tisztségéről a vezetőség a pozsonyi Slovanban is megfordult Somogyi Árpádot bízta meg a szakosztály irányításával. „Többen is mérlegeltük a vezérkarból való távozást, ám a váltóbotot egyelőre nincs kinek átadnunk. Az őszi idény végéig kitartunk” – tájékoztatott Csongár Vince klubtitkár. „A nyár folyamán távozott Gunda, Košovan, Grežo és Michel, ráadásul Páldi is kidőlt a sorból. Az új szerzeményeknek, nevezetesen Mochnáľnak, Jiráneknek, Zsuzskovicsnak Práznovskýnak és Varkondának több időre van szüksége a beilleszkedéshez. Keressük a gólínség elleni gyógyszert. Az eredményesség javításában segítségünkre lehet az ifjúsági csapatból előléptetett Horský. Amennyiben megismételjük a lévaiak elleni első félidei teljesítményünket, akkor nem távozunk vereséggel a Zsitva-parti együttes otthonából” – bizakodott Udvaros Péter, a mátyusföldiek játékosedzője. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?