Gól nélkül rajtolt a BL-ben a Fradi

FTC20220706

A Ferencváros csapata idegenben 0:0-ás döntetlent játszott a kazah bajnok Tobol FC otthonában a Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójának odavágóján.

Stanyiszlav Csercseszov nem sokat változtatott az előző szezonban látott csapatán, mindössze egy új igazolás, Adama Traoré kapott szerepet a támadósorban. Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, a második percben egy szöglet után veszélyeztettek, de sem Boli, sem Zachariassen nem tudta a kellő erővel a kapu felé juttatni a labdát. A másik oldalon közel negyedóra után adódott az első helyzet, a vendégvédelem hibáját követően gyorsan befejezte akcióját a Tobol. Brígido beadására Tosic érkezett középen és lőtt, de Vécsei a kapu előteréből kivágta a labdát. Öt perccel később Laidouni emelte be a labdát a tizenhatoson belülre, ahol Tokmac kezelte le, majd adta be azt középre, Boli lőtt is, de Mokin védeni tudott, a kipattanót pedig közvetlen közelről Zachariassen vágta újfent a kapusba.

Ez után leginkább a mezőnyben folyt a játék. A kazah bajnok igyekezett a labdaszerzései után minél gyorsabban lövésig vinni a támadásait, míg a ferencvárosiak türelmesebben passzolgattak és igyekeztek megtalálni a védelemben nyíló réseket, de ebből nem adódott túl sok lehetőségük. A félidőig hátralévő időben Laidouni sorfalba lőtt szabadrúgását és Boli valamint Kairov kakaskodását, és az ezért járó sárga lapokat jegyezhettük csak fel.

Az 51. percben Esitit küldte be Vécsei helyére az FTC szakmai stábja. Dibusz Dénesnek hat perccel később akadt az első komolyabb védenivalója, Tagibergen lövése bár középre ment, nyújtózkodnia kellett a magyar kapusnak. Egy órát követően újra cseréltek a zöld-fehérek, Boli és Zachariassen helyére Bassey és Marquinhos érkezett. A változtatások arra engedtek következtetni, hogy a támadójátékon szeretne frissíteni Csercseszov, ami teljesen jogos lépésnek tűnt a látottak alapján. A cserék meg is tették a hatásukat, elsősorban a bal oldalon vált aktívabbá a magyar bajnok Marquinhos révén, míg a jobb oldalon Botkának akadt egy-két jó megindulása, de komoly gólhelyzetbe így sem tudtak kerülni. Az új igazolás, Traoré szinte teljesen eltűnt a mezőnyben, Tokmac pedig hiába igyekezett, rendre rossz megoldásokat válaszott.

Botkának egy saját kapuja előtti mentése után kisebb ápolásra volt szüksége, majd Wingót cserélték be a helyére. Ezt egy veszélyes Tobol-helyzet követte, Tagibergen lőtt nem sokkal mellé. A végjátékban, csakúgy, mint a mérkőzés legnagyobb részében, nem forogtak veszélyben a kapuk. A két csapat számára a 0:0-ás döntetlen reális eredmény, hiszen egyikük sem érdemelt gólt a mostani teljesítményük alapján.

A visszavágót jövő szerdán 20 órától rendezik a Groupama Arénában, ahol vélhetően a szurkolóik támogatását élvezve sokkal nagyobb erőbedobással játszanak majd a zöld-fehérek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?