Gőgh-gól a németek hálójában

Kiváló formában játszott, és 3:0-ra nyert a szlovákiai polgármesterek válogatottja német kollégáik ellen a szombati barátságos labdarúgó-mérkőzésen.Nagyszombat.

Kiváló formában játszott, és 3:0-ra nyert a szlovákiai polgármesterek válogatottja német kollégáik ellen a szombati barátságos labdarúgó-mérkőzésen.

Nagyszombat. Gőgh Ferenc, Nagyfödémes polgármestere nyitotta meg a gólok sorát, később Martin Červenka (Ratkovce) és Slávo Pocisk (Jablonec) volt eredményes a 2016-ban Európa-bajnok szlovák csapatból. „2014-ben 2:1-re kikaptunk idegenben a németektől, így most sikerült visszavágnunk a rekkenő hőségben lezajlott találkozón, játékosságban is felülmúltuk a küzdő, hajtó ellenfelet – mondta lapunknak a mérkőzésről Racsko Pál, Királyrév polgármestere, aki ezúttal csak tizenvalahány percet töltött a hazaiak kapujában, műtét után van, nem mert még többet vállalni. – A legnagyobb élmény az volt számomra, hogy négyéves unokám, Kristóf mellett vonultam be a pályára, az első gól szerzőjét, Gőgh Ferencet pedig a királyrévi Kilácskó Ákos kísérte a pályára.”

Több magyar is van a válogatottban: az említetteken kívül játszott a csapatban Pixiades László (Kőkeszi polgármestere), a szakmai stábban pedig Tóth Ernő (Nagyudvarnok polgármestere) és gyúróként Darócz Sándor (Alsószeli) működött közre. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?