Gerivel megtáltosodtak a nyitraiak

Geri Gergely

Geri Gergely vezetésével eddig mindhárom tétmeccsét megnyerte a nyitrai labdarúgócsapat. A 42 éves tréner a liptószentmiklósiak elleni kupamérkőzés előtt vette át az együttest, és a továbbjutást jelentő 3:2-es győzelem után a következő két bajnokin is győzött a gárda: a nagyszombatiakat és a szeredieket egyaránt 1:0-ra verte. Erről is beszélgettünk a szakvezetővel.

A nyitraiak sorozatban öt bajnokit elvesztettek, amikor menesztették Marián Süttő vezetőedzőt, és ideiglenesen önt bízták meg az együttes irányításával. Min próbált változtatni?

Hullámvölgyben volt a csapat, bár a játékunk nem volt rossz. Kiegyenlített meccseket játszottunk, kivéve a Slovan elleni és a Senica elleni második félidőket, amikor nagy zakóba szaladtunk bele. A többi mérkőzésen viszont vagy valami szerencsétlen góllal vesztettünk, vagy nagy egyéni hibából kaptunk gólt. A sok vereség megtörte a csapatot, a rossz sorozat mentálisan is rányomta a bélyegét a fiúkra. Az aranyosmarótiak elleni idegenbeli 1:0-s vereség után jött az edzőváltás. Szeretném hangsúlyozni, hogy az előző edző is nagyszerű munkát végzett, és mindent megtett azért, hogy a Nitra sikeres legyen, csak nem volt szerencsénk, nem jöttek az eredmények. Sajnos, ilyen a foci. A kinevezésem után sok időm nem volt, mert szerdán már jött a kupa, hétvégén pedig a Trnava elleni derbi. Nem foglalkoztunk azzal, hogy ideiglenes megbízást kaptunk, a meccsekre kellett koncentrálni. Ez a két mérkőzés jól sikerült, és a vezetőség úgy döntött, folytathatjuk a munkát a csapatnál. Örülünk, hogy a kezdet ilyen jól alakult, de ezek még csak részeredmények, ezért két lábbal állunk a földön. Több ilyen eredményre és teljesítményre van szükségünk, hogy feljebb kerüljünk a táblázaton.

Egyszer már Podbrezován is volt hasonló helyzetben, amikor a vezetőedző menesztése után két mérkőzésen ön irányította a csapatot, de aztán érkezett egy új szakember. Most a jó eredményeknek köszönhetően megerősítették a posztján. Ezt ön is egy esélynek érzi, hogy a Fortuna Ligában is bizonyíthat vezetőedzőként?

Mindenképpen. Örülök a megbízásnak, a Nitra egy nagyszerű klub. Óriási lehetőség, hogy kollégámmal, Henrich Benčíkkel az első osztályban is bemutatkozhatunk. Szeretnénk minél jobb eredményeket elérni.

A liptóiak elleni kupameccs kapcsán a győzelem ellenére még kritikusan írtak a nyitraiak teljesítményéről, az utána következő két bajnokin viszont már teljesen pozitív visszhangot kapott a csapat.

Két-három nap alatt nem lehet csodát csinálni, mi sem vagyunk csodatévők. Amikor átvettük a csapatot, kisebb módosításokkal folytattuk azt, amit addig csináltunk. A liptóiak elleni meccs nagyon görcsösre sikeredett, tudtuk, hogy muszáj nyernünk, meg akartuk szakítani ezt a negatív szériát. A srácok is érezték, hogy ez most komoly helyzet, menesztették az edzőt, bármi lehet. Ezért is voltunk görcsösek. De szerencsére nyertünk 3:2-re, ez erőt adott. A Trnava ellen már felszabadultabban játszottunk, bíztunk magunkban, pozitív energia volt a csapatban, mindenki hajtott. Nagyon jól szervezett csapatjátékkal meg tudtuk lepni a nagyszombatiakat. A szerediek ellen is szervezetten fociztunk, és sikerült újra győznünk. Mind a kétszer Risztovszki szerezte a győztes gólt, és a liptószentmiklósiaknak is rúgott kettőt, de nagyszerű csapatmunka áll az eredmény mögött.

A nagyszombatiak és a szerediek ellen is 1:0-ra győztek, vagyis sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccseket, és a tabellán hat ponttal elléptek a sereghajtó Pohroniétól.

Nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésre. Ha ránézünk a táblázatra, láthatjuk, hogy nem rúgunk sok gólt (15 meccsen 13-at), úgyhogy ha egyszer-kétszer betalálunk, azzal kell megnyernünk a meccseket. Igyekeztünk úgy megszervezni a védekezést, hogy stabilabbak legyünk. A srácok is jól érezték magukat ebben az új játékrendszerben, magabiztosabbak voltak. Minden jó eredménnyel fokozódik az önbizalom, de csínján kell vele bánni, mert még három nagyon nehéz meccs vár ránk az ősz végéig (Žilina otthon, DAC idegenben, Trenčín otthon), a tavaszról nem is beszélve.

Az elmúlt napokban a klubvezetés is kicserélődött Nyitrán…

Mi a munka sportszakmai részét irányítjuk, úgyhogy nem szeretnék a klub hátterével foglalkozni. Mindenki tisztában volt vele, milyen helyzetbe érkezik Nyitrára, amikor aláírta a szerződését, és én tisztelem a játékosokat, hogy szeretnének segíteni a csapaton, teljes szívvel küzdenek a nyitrai mezért. Ez is összekovácsolja a csapatot. Remélem, hogy az ősz végéig teljesen stabilizálódik a klub háttere, és ez is egy pluszt jelent majd tavasszal.

Nyitrán nagy hagyományai vannak a futballnak, de az idei szezonban egy meccset kivéve mindig ezer alatti volt a nézőszám, csak a DAC elleni találkozón volt 2155 ember. Miért nem járnak a drukkerek a stadionba?

Nehéz ehhez hozzászólnom, mert csak rövid ideje vagyok itt. Én is látom, hogy a lelátó nincs tele, de nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka. Remélem, hogy ez a mostani csapat vissza tudja csábítani a közönséget. Nagyon fiatal a keret, a 37 éves Martin Kuciak és a 34 éves Pavol Farkaš a rangidős, rajtuk kívül van két-három 27 éves játékos, a többiek mind fiatalok, ráadásul a keret fele hazai nevelés. Ez a tény is visszacsalogathatja a nézőket a lelátóra.

A kinevezése után nem volt sok ideje, mert gyors egymásutánban következtek a mérkőzések. A válogatottmeccsek miatt most szünetel a bajnokság, mik a tervei erre az időszakra?

Öt válogatott futballistánk van, négy játékosunk szerepel a szlovák U21-es nemzeti csapatban, Risztovszki pedig a macedón U21-es válogatottal tart. A kerete negyede így nem lesz velünk, de azokkal, akik itt maradtak, keményen fogunk dolgozni, hogy a hátralévő három őszi meccsen is pontokat szerezzünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?