Budapest. Lothar Matthäus szövetségi kapitány szerint két döntő fontosságú mérkőzés vár a magyar labdarúgó-válogatottra, de a svédek elleni jövő szerdai vb-selejtezőnek csak akkor lesz tétje, ha szombaton a máltaiak ellen nyer a gárda a Szusza Ferenc Stadionban (20.45).
Gera gyors gólra vágyik
„Mindent elkövetek azért, hogy játékosaim megfelelően készüljenek fel az első találkozóra, s ne becsüljék le az ellenfelet. Az elmúlt időszakban ugyanis azt tapasztaltam, hogy a magyar játékosok a nagy csapatok ellen megfelelő elszántsággal készülnek és futballoznak, a könnyebbnek tűnő ellenfelekkel szemben azonban hajlamosak a könnyelműsködésre” – mondta Matthäus.
Szavait a csapatkapitány Gera Zoltán is alátámasztotta. „Gyorsan gólt kell szereznünk, mert akkor megtörjük a máltaiak ellenállását. Nyilvánvaló, hogy olyan taktikával lépnek majd pályára, amellyel szét akarják tördelni a játékunkat” – mondta a West Bromwich Albion futballistája. Gera megjegyezte: most is számít a közönség fergeteges buzdítására. „Örülök annak, hogy Újpesten szerepelünk, mert az új stadionban még veretlen a válogatott. A drukkerek mindig mögöttünk álltak, ezt a legutóbbi, bolgárok elleni selejtezőn is tapasztaltuk. Akkor nem léphettem pályára, de a televíziós felvételről is átjött a fergeteges hangulat. Most is szeretnénk kiszolgálni szurkolóinkat, jobb teljesítményt és eredményt várok, mint az argentinok ellen. Nyernünk kell, hogy legyen tétje a svédek elleni selejtezőnek.”
Szerdán megérkezett az edzőtáboba Gyepes Gábor is. Elhagyta ugyanakkor a Petneházy Country Clubot Fülöp Márton, Máté Péter és Priskin Tamás, ők ugyanis a folytatásban a U21-es csapattal készülnek a következő két mérkőzésre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.