Georges Leekens lesz a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

<p>A belga Georges Leekens lesz a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - adta hírül hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke később bejelentette: a tréner megbízatása két évre, az Eb-selejtezősorozat végéig szól, és fél évvel meghosszabbítható.&nbsp;</p>

A 68 éves szakember - az mlsz.hu alapján - játékosként ötször nyert belga bajnoki címet, volt belga kupagyőztes, tagja volt hazája válogatottjának, és az FC Brugge játékosaként szerepelt BEK- és UEFA Kupa-döntőben is. Több mint háromszáz ligamérkőzésen és 40 nemzetközi összecsapáson vett részt. 

Edzőként Belgiumban klubcsapataival nyert bajnokságot és kupát is, munkáját az év edzője címmel ismerték el. Kétszer volt a belga válogatott szövetségi kapitánya, irányításával jutott ki a nemzeti csapat az 1998-as franciaországi világbajnokságra, 2010 és 2012 között pedig ő rakta le a mostani belga válogatott alapjait, olyan játékosokkal, mint Eden Hazard, Kevin De Bruyne vagy Romelu Lukaku. Legutóbbi eredményeit a tunéziai, majd az algériai labdarúgó-válogatott élén érte el: Tunéziát a 2015-ös, Algériát a 2017-es kontinenstornán irányította. 

Ahogy azt már korábban bejelentették, a következő két barátságos mérkőzésen, a Luxemburg elleni idegenbelin (november 9.), valamint a Costa Rica elleni hazain (november 14.) ideiglenes megbízatással Szélesi Zoltán irányítja majd a nemzeti csapatot, Leekens ez után veszi át az irányítást.

Eddig, 2015. július 20. és idén október 17. között a német Bernd Storck volt a szövetségi kapitány, ő a sikertelenül megvívott vb-selejtezők után közös megegyezéssel távozott.

Georges Leekens hétfőn (ma) 14 órától, Telkiben sajtótájékoztató keretében mutatkozik be a sajtó képviselőinek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?