Gelle Péter ⋌(Somogyi Tibor felvétele)
Gelle mégis ott lesz a tokiói olimpián
Gelle Péter kajakos a harmadik ötkarikás játékokra készülhet.
Bár korábban úgy tűnt, hogy a kvótát a szegedi világbajnoki negyedik helyével kiharcoló Gelle Péter helyett más indulhat K1 1000 méteren a tokiói olimpián, a Szlovák Kajak-kenu Szövetség végül a párkányi származású versenyző mellett döntött. A végrehajtó bizottság ülése után Filip Petrla sportigazgató ismertette a tokiói csapat összetételét.
„K1 1000 méteren Gelle Péter áll a rajthoz, aki 2019-ben megszerezte a kvótát az országnak” – nyilatkozta szűkszavúan Petrla. Korábban ugyanis a háziversenyeken Gelle a mezőny második felében végzett, és a szövetség a poznani Eb-re sem nevezte, ahol Vlček Eriket indították a számban. Vlček azóta biztosította a helyét a négyes egységben.
„Az edzőm hívott fel a jó hírrel a végrehajtó bizottság ülése után. Felszabadító hatású volt ez a bejelentés számomra, nem volt euforikus, amit éreztem. Végre vége a várakozásnak, és már konkrétan tudom, hogy mikor és mire készülhetek – mondta lapunknak Gelle, aki jelenleg is az olaszországi Livignóban készül. – Benne volt a pakliban ez a döntés is, már csak azért is, mert nálunk a négyesen van a fő hangsúly. Ott végül Zalka Csaba szorult ki a hajóból, aki nagyon jó kajakos, az 1000 méter azonban nem fekszik neki annyira.”
Gellének az idei lesz a harmadik olimpiája, korábban Londonban és Rióban is indult. „Nagyon örülök, hogy végül kint lehetek Tokióban. Bízom benne, úgy sikerül a felkészülés, hogy most is az év fő versenyén nyújtom a legjobb teljesítményt, ahogy az nálam a legtöbbször lenni szokott” – tette hozzá a 36 éves kajakos.
Zalkát egyébként a szövetség a szakmai stáb tagjaként jelölte az olimpiára, így a tervek szerint ebben a minőségben ő is elutazhat Tokióba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.