Gasicsék nagyon komolyan veszik a losonci csapatot

komáromi kosarasok
Komárom |

Szombaton (18.00) játsszák a férfikosárlabda Niké SBL negyeddöntőinek első meccseit. A komáromiak a losonciakat fogadják.

A playoff-negyeddöntő párharcai a szokásokhoz híven csak két győzelemig tartanak, azaz a hazai pálya előnyének kiemelten fontos szerepe lehet. Ennek megszerzéséért az alapszakasz utolsó fordulójában is komoly (táv)harcban álltak egymással a komáromiak és a losonciak. Utóbbiak az alapszakaszgyőztes iglói Lovagokat győzték le, de ez is kevésnek bizonyult az üdvösséghez, mivel a Duna-partiak eközben – a szezonban másodszor – egy százast szórtak a Handlovának. Így ők végeztek a negyedik, a losonciak pedig az ötödik helyen.

A hazai szurkolók, legyen az nálunk vagy Losoncon, remek hangulatot tudnak teremteni, és tényleg a csapatuk hatodik játékosaként űzik-hajtják a kosarasokat. Ráadásul a playoffnak még van egy plusz érzelmi töltete, már nagyon várom a meccseket – nyilatkozta a basket.sk-nak Samuel Volárik, a komáromiak játékosa, aki bekerült az alapszakasz szlovák All Star-válogatottjába.

A 23 éves szélső szerint elsősorban a jó védekezésre akarnak építeni a negyeddöntőben, ami eddig is az erősségük volt. „Támadásban pedig csapatként kell kosaraznunk, mert az idényben többször is bebizonyosodott, hogy csak így nyerhetünk meccseket – jegyezte meg Volárik. – A losonciak kellemetlen ellenfél, tapasztaltak, kemény kosárlabdát játszanak. Képesek arra, hogy kihasználják a hullámvölgyeinket, amelyek sajnos nem szoktak minket elkerülni a meccseken.

Az alapszakaszban ugyanakkor a piros-fehérek jöttek ki valamivel jobban az egymás elleni meccsekből: Komáromban mindkétszer komoly verést mértek a nógrádiakra (83:52, 85:67), akik hazai pályán csak az utolsó pillanatokban tudták a maguk oldalára billenteni a mérleg nyelvét (94:89 és 62:61). Másrészt: a tavalyi elődöntőben viszonylag sima, 3:1-es összesítéssel búcsúztatták a komáromiakat.

Ellenfelünknek már hosszabb ideje komoly ambíciói vannak, tavaly megnyerték a kupát és döntősök voltak. Idén voltak kisebb gondjaik, edzőt is váltottak, de az alapszakaszt hatmeccses győzelmi szériával zárták. Nem lesz könnyő dolgunk, a losonci csapattal senki sem akart összekerülni a playoffban – vélekedett a basketliga.sk-nak adott interjújában Zlatko Jovanovic, a komáromiak vezetőedzője. A bosnyák szakember szerint a riválisnál mostanra megtalálták az ideális egyensúlyt a légiósok és a hazai játékosok között: a szezonbeli teljes „sorcsereután most a Sullivan, Armstrong, Goss hármas alkotja a tengerentúli különítményüket, kiegészülve a montenegrói Knezeviccsel, míg a hazai játékosok közül az a Lukáš Bolek viszi a prímet, aki korábban másfél szezont lehúzott Komáromban. (Nem beszélve Nenad Milosevics vezetőedzőről, aki szintén játszott a Duna-parti városban.)

A sorozat nyitómeccse kemény lesz, mindkét csapaton nagy lesz a nyomás. Ilyenkor már meglepőt nem igazán lehet húzni, apróságok döntenek a playoffban. Akár a koncentrálás mértéke, a minél kevesebb üresjárat – tette hozzá Jovanovic.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?