GALÉRIA: Történelmi ezüstérmet szerzett a HC DAC női kézilabdacsapata

hc dac

A női kézilabda Extraliga döntőjének második mérkőzésén sem tudta megverni a HC DAC a nagymihályi Iuventát. A dunaszerdahelyiek 30:33-as vereséget szenvedtek hazai pályán, de így is történelmi ezüstérmet szereztek a bajnokságban.

A HC DAC kezdte a mérkőzést egy rontott lövéssel, Bugár Cintia labdáját védte Iryna Jablonská, Adriana Holejová aztán vezetést szerzett a Iuventának, amire Bízik Réka válaszolt. Bibiana Štefaniková a 7. perc elején 5:3-ra növelte a vendégek előnyét, ami után Élő Beatrix tört be bátran és lőtt gólt.

A 11. percben egyenlítenek a hazaiak egy szélről megeresztett bombával. A gólszerző Juhos Kata (5:5) volt.

A 14. percben először került létszámfölénybe a Michalovce, amit Štefaniková azonnal ki is használt, Marija Radovic pedig szépen emelte át Oguntoye Viktóriát (6:8). Bízik Boglárka 8:8-ra egyenlített, és emberelőnybe játszott a HC DAC, de nem tudta átvenni a vezetést a csallóközi csapat (9:9). Sőt, ismét emberhátrányba kerültek Bízikék és Ivana Godec góljával gyorsan 11:9-re növelte az előnyét a nagymihályi csapat.

Galéria

Az első játékrész utolsó négy percére fordulva Bugár Cintia találatával egy gólra zárkóztak a hazaiak, amire egy szerencsésen megpattanó lövéssel válaszoltak a vendégek (11:13).

Ivana Godec csúnyán arcon ütötte Élő Beatrixot, a játékvezetők pedig rövid tanácskozás utána piros lappal büntették a vendég beállóst. Ám a kiállítást nem tudták kihasználni a hazaiak, és a Michalovce először vezetett három góllal 14:11-re, amit a szünetig meg is tartott. A legnagyobb különbség a két csapat a között helyzetkihasználásában volt, a HC DAC rengeteg nagy ziccert elpuskázott.

A másik játékrész elején Oguntoye Viktória hetedik védése után Bízik Boglárka dobta be a hetest, amivel a hazaiak két gólra zárkóztak, de emberelőnyben sem sikerült kivédekezniük a nagymihályiak támadását, sőt a második gólt is megkapták emberelőnyben a dunaszerdahelyiek, és egy gyors lerohanás után már öt volt közte (13:18).

Ezután felpörgött a HC DAC: Oguntoye védéseinek és Élő és Bízik Boglárka góljainak köszönhetően 2-re zárkóztak fel a hazaiak (19:21).

Debre Viktor ismét átállt a nyitott védekezésre, de a vendégek beállósával, Nikoleta Trúnkovával így sem bírtak a csallóköziek, és 10 perccel a vége előtt megint négy gól volt a két csapat között (22:26).

Hét perccel a vége előtt Élő Beatrix betörése után 24:27 volt az állás, de a vendégek pillanatok alatt góllal fejezték be a saját támadásukat (24:28). A szerencse sem volt a hazaiakkal, Juhos Kata lépte el, a másik oldalon Trúnková egy szerencsésen megpattanó lövés után talált be. Štefaniková a 26. percben eldöntötte, 31:25-re léptek el a vendégek. Bízik Boglárka szépít 28:32-re, de már csak másfél perc volt hátra. A vége 30:33-lett, így a nagymihályi Iuventa lett a szlovák bajnok. A HC DAC azonban történelmi ezüstérmet szerzett, amit vastapssal jutalmaztak a szurkolók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?