Gáborík: újabb mesterhármas

New York. Három meccsel folytatódott az NHL küzdelemsorozata, s mindhárom találkozón a vendégek diadalmaskodtak. Marián Gáborík volt a játéknap főszereplője, a Minnesota Wild szlovák csatára harmadik mesterhármasát könyvel-hette el a profi ligában.

Dave Scatchard (New York Islanders) a Calgary Flames kapusával, Jamie McLennannel ütközik az NHL legutóbbi játéknapjáTASR/AP-felvételSzuper Leventét nem nevezte a Calgary Flames jégkorongcsapata a New York Islanders elleni alapszakasz-mérkőzésre, mivel a magyar kapus – majdnem egynapos repülőút után – három órával a kezdés előtt érkezett meg a csarnokba. Szuper csapata győzelemmel kezdte öt meccsből álló idegenbeli körútját. A 22 éves válogatott játékos NHL-es debütálására így még várni kell. A kanadai gárda legközelebb szerda hajnalban lép pályára, mégpedig az 1995-ös és 2000-es bajnok New Jersey Devils otthonában. „Fárasztó út van mögöttem. Kockázatos lett volna, ha ilyen állapotban kapok lehetőséget. Tudom, eljön az én időm is, akár már a Devils ellen” – mondta Szuper, aki hétfő hajnalban repült el Budapestről, majd Frankfurt és Montreal érintésével helyi idő szerint délután négyre ért New Yorkba, míg a találkozó 19 órakor kezdődött. Az összecsapást 4:2-re a Calgary nyerte, kapujában Jamie McLennan állt, s jól védett, 28 lövésből huszonhatot hárított, a Szigetiek hét emberelőnyös helyzetéből hatot kivédett a kanadai.

A Minnesota Wild újabb szenzációs győzelme már nem is meglepetés. Jacques Lemaire edző „Vademberei” a bajnokesélyes Kings otthonából, a STAPLES Centerből hozták el a három pontot, és 20 ponttal (9 győzelem, 2-2 vereség és döntetlen) vezetik az NHL mezőnyét. Marián Gáborík, a 20 éves trencséni center az évad nagy felfedezettje háromszor vette be a hazaiak kapuját, s második helyen áll, Mario Lemieux mögött a pontlistán. A balszélső Pascal Dupuis – ő is csupán 23 éves – adott három gólpasszt, a csapat korelnöke, a 37 éves második center, Cliff Ronning pedig egy gól és két assziszt formájában vésett fel három pontot. Ronning az elmúlt szezon végén éppen a Kingsnél játszott, de a kaliforniaiak a nyáron elcserélték egy draftjogért. A Vadaknál Dwayne Roloson védett, de Manny Fernandez, az első számú kapus nem hiányzott: helyettese 26 lövésből 24-et megfogott.

Markus Näslund és Todd Bertuzzi egy-egy góllal és két-két gólpasszal „kivégezte” a könnyebben sérült csodakapus, Patrick Roy nélkül felálló Coloradót. Az elmúlt hét legjobb játékosa, Joe Sakic, a Colorado csapatkapitánya egy asszisztot adott.

EREDMÉNYEK: New York Islanders–Calgary Flames 2:4 (0:1, 2:1, 0:2), gólütők: Hamrlík, Jasin, illetve Conroy, Drury, Johansson, Kobasev; 13 000 néző. Kapura tartó lövések 28:21.

Colorado Avalanche–Vancouver Canucks 2:4 (1:2, 0:1, 1:1), gólütők: Hejduk, Morris, illetve Bertuzzi, Klatt, Morrison, Näslund; 18 000 néző. Kapura tartó lövések 26:21.

Los Angeles Kings–Minnesota Wild 2:5 (1:1, 0:1, 1:3), gólütők: Modrý, Frolov, illetve Gáborík 3, Laaksonen, Ronning; 16 000 néző. Kapura tartó lövések 26:23.

KANADAI PONTVERSENY: 1. Mario Lemieux (Pittsburgh) 27 (7 gól + 20 gólpassz), 2. Marián Gáborík (Minnesota) 19 (10 + 9), 3. Alekszej Kovaljov (Pittsburgh) 18 (10 + 8), 4. Martin St. Louis (Tampa Bay) 18 (9 + 9), 5. Joe Sakic (Colorado) 16 (9 + 7), 6. Alekszej Morozov (Pittsburgh) 16 (7 + 9), ... 50. Pavol Demitra (St. Louis) 11 (1 + 10), ... 56. Peter Bondra (Wa-shington) 10 (5 + 5). (O–O, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?