<p>Jól láthatóan több kínos pillanatot is átélt Mo Farah, a britek kétszeres olimpiai bajnok futója, miközben egy, az atlétikában kevésbé járatos riporternő kérdéseire próbált meg válaszolni az Egyesült Államokban.</p>
Futott már korábban? – kérdezte az olimpiai bajnok futótól a riporter
New Orleans |
Az 5000 és 10 000 méter londoni aranyérmese vasárnap a New Orleans-i félmaratoni viadalon indult és nyert 61 perces pályacsúccsal. A runnersworld.com című internetes oldal szerint ezt követően nem sokkal szólaltatta meg őt egy TV-csatorna. A stúdióban tartózkodó riporternő a beszélgetés során végig maratonizta a 21,0975 kilométeres viadalt, még azt követően is, hogy a sportoló kijavította. Farah - egyébként jó, de kiemelkedőnek nem nevezhető - idejét pedig olyan hangsúllyal emlegette, mintha világrekord lenne.
A kérdező hölgy ugyanakkor nem csak a távval és a versennyel volt bajban, Farah-t sem ismerte, amiről a "futott-e már korábban" kérdése volt a legárulkodóbb... A britek kitűnő hosszútávfutója türelmesen próbált válaszolni a kérdésekre, elmondta, hogy New Orleansban tényleg először versenyzett, de nagyon élvezte, s azt is, hogy a maratoni táv egyelőre még túl hosszú lenne neki, ezért 2014-ig elsősorban továbbra is a pályaversenyekre koncentrál majd. Legközelebb pedig a London Marathonon indul, melyen a táv felét akarja teljesíteni.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"101392","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.