Futballhangulat teniszmeccsen

A tenisz kicsit mostohagyerek az olimpiákon. Hosszú-hosszú évtizedeken át hiányzott a műsorból, s mire visszakerült, a teniszvilág már olimpiamentesen épült fel. A teniszezőknek az olimpia sokszor csak nyűg, nincs pénzdíj, nem járnak érte ranglistapontok. Négy éve a londoni torna a legendás wimbledoni helyszín miatt kivételt jelentett, de Rióba már nem mindenkinek akaródzott elutazni. A zikavírus pedig ürügyként tökéletesen kapóra jött. Novak Djokovics erre csak legyintett: túl van spilázva az egész. A világelső örömmel jött az olimpiára, és meg is akarta nyerni. Aztán a sorsolás az első körben összehozta Del Potróval. Azzal a Del Potróval, aki a londoni olimpia bronzmeccsén két játszmában győzte le Djokovicsot, és most is véget vetett a szerb aranyérmes álmának. De micsoda meccs volt! És micsoda hangulat! Az első másfél napban érte némi kritika a brazil közönséget, a legtöbb eseményen nem volt telt ház, és biztatást főleg a hazaiak kaptak. A Djokovics–Del Potro meccs alatt viszont akkora volt az őrjöngés, mint egy futballderbin. Ott voltak a szerbek, akik imádják Novakot. Ott voltak az argentinok, akik imádják Delpót. Ott voltak a brazilok, akik nem annyira bírják az argentinokat. És ott volt Djokovics, aki imádja a tombolást, és ott volt Del Potro, akit csak feltüzel, ha ellene szurkolnak. Éneklés, tapsvihar, pfujolás, fütyülés. Nole, Nole! Delpo, Delpo! Ez nem a disztingvált wimbledoni közönség, ez itt Brazília. A pályán pedig két kiváló teniszező és világszínvonalú labdamenetek. És – ettől szép az egész – egy-egy kivételesen szép megoldást az ellenfél szurkolói is képesek állva megtapsolni, ugyanazok, akik három perccel korábban még hőbörögve belekiabáltak a szervába. Mert ilyen az olimpia. Del Potro feledhetetlen mérkőzésen 7:6, 7:6-ra legyőzte Novak Djokovicsot a riói ötkarikás torna első körében. Ki tudja, harcba száll-e még négy év múlva a szerb játékos az aranyért. Nem ő lenne az első klasszis, aki soha nem nyer olimpiát. Mert ilyen is az olimpia. Ettől szép az egész.