Frenetikus hangulat Komáromban, lévai győzelem a rangadón

<p>Régióderbi &ndash; szokták mondani a komáromi és a lévai kosarasok meccseire. Szerda este a fogalom minden kívánalmának megfelelt az Eurovia SBL 14. fordulójának rangadója, melyen a vendég Patrióták hosszabbítás után 94:90-re nyertek az MBK Rieker Com-Therm csapata ellen.</p>

Alighogy elkezdődött a mérkőzés, olyan szurkolás vette kezdetét, mintha legalább a bajnoki döntő rajtolt volna el. Nem sokszor esik meg, hogy a komáromi B-közép „hangpárbajra” kényszerüljön saját csarnokában, de a szép számú lévai drukker ezt most elérte. Ha elsőnek szólalt meg a „Levice, Levice”, azonnal érkezett a „Komárom, Komárom”, gyakran olyan hangzavar keletkezett, hogy lúdbőrös lett tőle az ember.

A hazaiak fantasztikus buzdítása még veszettnek tűnő helyzetben is csak picit vesztett intenzitásából – merthogy eközben azért mérkőzés is zajlott a pályán. A kiegyenlített első negyed (20:23) után a léviak megugrottak, szinte minden támadásukat hármassal fejezte be Summers vagy Musil. 17 ponttal is vezettek már a Patrióták (29:46, 32:49), a komáromiak viszont hatalmasat küzdöttek. Langstone elképesztőt brusztolt a palánkok alatt, Cobb időnként eleresztett egy triplát és szemfüles labdákat szerzett, a Kori Babineaux pótlására érkezett szerb Vuk Djordjevicsnek pedig szintén volt egy erősebb periódusa – a harmadik negyed végére már az MBK Rieker Com-Therm vezetett 65:64-re.

A hajrá elképesztő küzdelmet és hatalmas izgalmakat hozott, a felek felváltva vezettek, 24 másodperccel, azaz kerek egy támadásnyi idővel a vége előtt épp a komáromiak 83:80-ra. „A lévaiak időkérése után elég lett volna faultolni, büntetőkre kényszeríteni őket. Így maradt volna egy pont előnyünk, volt egy időkérési lehetőségünk, és ki is dobhattuk volna a labdát a pályán kívülre. Sajnos, nem ezt csináltuk” – mérgelődött a meccs után Richard Ďuriš, a Duna-partiak edzője, aki szokásával ellentétben nem közvetlenül a meccs után nyilatkozott lapunknak, mivel kellett egy kis idő, míg feldolgozza a történeteket.

S hogy Summers egyenlítése (83:83) után mi is történt a ráadás öt percében? „A hosszabbítás egyértelmű volt. Kétszer támadószabálytalanságot fújtak ellenünk, volt egy lépéshibánk, egy kilépésünk az oldalvonalon túlra. Ezzel annyi volt négy támadásunknak a 12-ből. Nem mintha kiemelkedően védekeztünk volna, de ez nagyban hozzájárult a vereséghez” – foglalta össze az eseményeket Andrej Kuffa, a komáromiak játékosa.

Még így is majdnem összejött a második komáromi csoda is: Cobbnak köszönhetően kilenc másodperccel a vége előtt 90:92 lett az eredmény, a lévai Krajčovič viszont mindkét büntetőjét értékesítette (90:94), így a hazaiaknak már nem volt esélyük egyenlíteni.

„A hosszabbításban már hiányzott az az energia, amit a fölzárkózás emésztett fel, hogy visszatérjünk a meccsbe, az első félidei nem éppen ideális védekezés miatt, s megéreztük a kipontozódott Kuffa és Langstone hiányát is. Megmutattuk, hogy van tartásunk, megfordítottuk a meccset, de így hagyni kicsúszni a kezünk közül a győzelmet... Nem szabad, hogy ez már akár csak egyszer is megessen még velünk a szezonban” – jegyezte meg Ďuriš.

Teo Hojc, a lévaiak szlovén vezetőedzője az Új Szónak azt hangsúlyozta, két remek csapat küzdelmét a kicsit szerencsésebb nyerte meg. „Drámai meccs volt. Kétszer is vezettünk tíz ponton felüli különbséggel, de a komáromiak visszajöttek a meccsbe, mert voltak szakaszok, amikor nem tudtunk válaszolni a játékukra. Szerencsére kicsikartuk a hosszabbítást, Summers bedobta a hármast. Ezekért a pillanatokért gyakorolunk annyit” – mondta Hojc.

Bár a tabella csalóka (egyes gárdák 11, a Svit viszont például már 14 meccsnél jár), a tények kedvéért rögzítsük, a Patrióták a harmadik helyen állnak 23 ponttal (10 győzelem/3 vereség), a komáromiak jelenleg a hetedikek 17 ponttal (6/5).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?