Francia Nagydíj – Verstappen nyert és növelte előnyét az összetettben

Francia Nagydíj – Verstappen nyert és növelte előnyét az összetettben

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben a címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltonnal szemben.

A 23 éves Verstappennek ez az idei harmadik és pályafutása 13. futamgyőzelme, az összetettben pedig 12 pontra nőtt az előnye.

Hamilton másodikként ért célba a Paul Ricard versenypályán, míg a dobogó alsó fokára Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez állhatott fel.

A rajtot Hamilton kapta el a legjobban, de ahhoz, hogy átvegye a vezetést, a pole pozícióból startoló Verstappen hibája is kellett. A holland versenyző alatt az első kanyarban megcsúszott a Red Bull, és bár sikerült korrigálnia, néhány másodpercre elhagyta a pályát, így elveszítette a vezető pozíciót.

Öt kör után Hamilton száguldott az élen, mögötte Verstappen és Bottas haladt a második és harmadik helyen.

A kerékcserék sorát Bottas kezdte meg a 18. körben, egy körrel később Verstappen, majd Hamilton járt a boxban. Verstappennek nemcsak megtartania sikerült a pozícióját Botasszal szemben, hanem még Hamiltont is megelőzte, így a huszadik körben átvette a vezetést.

A holland versenyző a 32. körben ismét a boxba hajtott kerékcserére, negyedikként tért vissza a pályára, de sokkal gyorsabb volt, mint az élen száguldó Hamilton.

Verstappen tíz körrel a leintés előtt utolérte a másodikként haladó Bottast, és – kihasználva a finn hibáját – simán meg is előzte.

A holland versenyző ezután célba vette Hamiltont a győzelemért, és másfél körrel a futam vége előtt viszonylag könnyen elment a címvédő mellett, miközben a végig negyedikként haladó Pérez is megelőzte Bottast, ennek köszönhetően ő is felállhatott a dobogóra.

 A vb egy hét múlva Ausztriában folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?