Forma-1: Szigorították a rádiózási szabályokat

Budapest |

<p>Három nappal a Magyar Nagydíj előtt szigorították a rádiózási szabályokat a Forma-1-es futamokon, miután a világbajnoki pontversenyben élen álló Nico Rosberg tiltott segítségnyújtás miatt időbüntetést kapott Silverstone-ban.</p>

A Mercedes német pilótája a július 10-i Brit Nagydíj végén problémákkal küzdött, és a mérnöke azt kérte tőle rádión, hogy - a sebességváltó közelgő meghibásodása miatt - ne kapcsoljon 7-es fokozatba. Egy idén bevezetett szabály azonban kimondja, hogy a csapat nem segítheti versenyzőjét abban, hogy miként vezesse az autót. 

Az előírások csütörtöki módosítása nyomán a jövőben a versenyzők kaphatnak rádión tájékoztatást technikai problémákról, ám ezután haladéktalanul be kell vinniük autójukat a boxba szerelésre vagy ki kell állniuk a futamból.

Silverstone-ban az eredetileg másodikként célba ért Rosberg a futam után 10 másodperces időbüntetést kapott, így a mögötte 1.3 másodperc hátránnyal harmadik Max Verstappen egy helyet előrelépett. Rosberget különösen érzékenyen érintette az ítélet, ugyanis így egyetlen pontra csökkent az előnye csapattársával, a futamgyőztes és vb-címvédő brit Lewis Hamiltonnal szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?