Fontos győzelem a legjobbkor, a DAC megtréfálta a Spartakot

dac

A DAC labdarúgócsapata 2:1-re győzött Nagyszombatban, így lépéselőnybe került riválisaival szemben a felsőházba kerülésért folytatott harcban.

Ezúttal a DAC-szurkolók kezdték a mérkőzés előtti „gyalázkodó” párbajt, de a nagyszombati B-közép gyorsan kontrázott, majd a hangosbemondó kérését figyelmen kívül hagyva folytatta is a magyargyalázását.

A nagyszombatiak legnagyobb hiányzója a szlovén Zeljkovic volt a középpályáról, míg a Ciprusról visszatérő Ďurišra már számíthatott Michal Gašparík vezetőedző.

Ami a DAC kezdőjét illeti, egyetlen változás történt a múlt heti felálláshoz képest, Dolcek átadta a helyét a frissen igazolt Konének. Bartol Barisic az eltiltása után már ott volt a padon, de a régóta sérüléssel bajlódó Csinger–Gavrics páros továbbra sem volt bevethető.

A mérkőzés első izgalmasabb jelenetei a nagyszombati kapu előtt játszódtak – előbb Brunetti maradt le centikkel egy beadásról, majd Trusa próbálkozását védte Takáč. A mezőnyben is a DAC volt a dominánsabb, az első negyedóra egyértelműen a sárga-kékeké volt.

A második negyedórát már ziccerrel kezdte a DAC, Trusa löbbölése a kapufán végezte, a kipattanót pedig az utolsó pillanatban tisztázták a nagyszombati védők. A Spartak a 27. percben próbálkozott először lövéssel, egy perccel később pedig Azango élesen belőtt labdájáról alig maradt le Ďuriš. Ezután kiegyenlítettebb és egyúttal unalmasabb is volt a játék, így a gól tulajdonképpen a mérkőzés egy váratlan pillanatában született: Dimun szöktetése után Gruszkowski tört be a tizenhatosba, beadása pedig Ramadan elé sodródott – 0:1, a nagyszombati múlttal rendelkező DAC-játékos góljával kerültek előnybe a vendégek. Ďuriš fejesével gyorsan egyenlíthettek volna a hazaiak, de Popovics hatalmas bravúrt mutatott be.

A második félidő elejét megnyomta a Spartak, ezúttal ők domináltak egyértelműen, egy ízben a gólhoz is közel jártak. A DAC a 60. percben, Kacsaraba fejesénél adott életjelet. A sárga-kékek két védekező cserével próbálták stabilizálni magukat (Mendez és Yapi is érkezett). A 71. percben Popovics ismét megtartotta a dunaszerdahelyi csapatot, amikor Ofori váratlanul megeresztett, felső sarokba tartó lövését szögletre ütötte. A 80. percben Ďuriš fejelt centikkel fölé, másodpercekkel később viszont a nyomás alatt lévő Kacsaraba rosszul fejelt haza Popovicsnak, a labdára pedig lecsapott Ďuriš – 1:1.

Nagyjából mindenkit váratlanul ért, hogy VAR-vizsgálat kezdődött, aminek végén Smolák játékvezető a VAR-szobában lest állapított meg. Fel sem ocsúdhattak igazán a hazaiak, amikor Andzouana mindenkinél határozottabb volt a tizenhatosban, és laposan kilőtte az alsó sarkot – 0:2.

A hosszabbítás perceiben Mikovič bombagóllal szépített, de a Spartak erejéből már nem futotta egyenlítésre.

Galéria
Jegyzőkönyv

Trnava–DAC 1:2 (0:1)

Gólszerzők: Mikovič (90+3.), ill. Ramadan (42.), Andzouana (86.)

Játékvezető: Kružliak, 5247 néző.

Sárga lap: Kóša, Procházka, ill. Vitális, Popovics, Trusa

TRNAVA: Takáč–Koštrna, Kóša, Štetina, Šulek (66. Mikovič)–Bajnovics (46. Bernát), Procházka, Bukata (77. Poznar)–Daniel, Ďuriš, Azango (66. Ofori).

DAC: Popovics–Gruszkowski, Kacsaraba, Brunetti, Andzouana–Dimun–Trusa (78. Gouré), Vitális, Jürgens (78. Herc), Ramadan (64. Yapi)–Koné (57. Mendez).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?