Folytatódik a bacsfai csoda

Bacsfa. Folytatta bravúros menetelését a bacsfai futballcsapat, sorozatban harmadszor ért elsőként a célba, júliustól a harmadik vonalban szerepel. Ha ez így megy tovább, két év múlva eljutnak a Szuperligába, de félre a tréfával...

Volt mit ünnepelniük a bacsfaiaknakÖrzsik Ödön felvétele Óriási sikernek számít a negyedik liga megnyerése, annál is inkább, mert az őszi idény után tetemes hátrányuk volt a listavezető mocsonokiakkal szemben. A téli szünetben nagy volt a jövés-menés, tíz új játékos érkezett, közülük a DAC-ból Balla Béla, Németh Krisztián és a dévényiek excsatára, Miklós Imre számított a legismertebbnek. Az új szerzemények igazolták az elvárásokat, a csapat kulcsembereivé váltak. Januártól a korábban Trencsénben és Rózsahegyen eredményesen tevékenykedő Róbert Paldan edző ült a kispadra, irányításával megtáltosodott a gárda. Tavaszi mérlegük: 12 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség (Gútán 1:3). Végül ötpontos előnnyel harcolták ki a feljutást. Tetszetős, támadó futballt produkált az együttes, ezt bizonyítja, hogy a felsőszeliek 8, a tolmácsiak 7, a lapásiak pedig 6 gólt kaptak. A hazai mérkőzések átlagos nézőszáma 800 körül mozgott.

„Az igazat megvallva, a második felvonás megkezdése előtt csak titkon reméltük, hogy bajnokok leszünk. Kellemesen meglepett bennünket az újjáalakított gárda, amely végig remekül játszott és megérdemelten végzett az első helyen. Sorsdöntőnek bizonyult, hogy Mocsonokon sikerült döntetleneznünk, ezután ellenlábasunk megtorpant, s csak negyedik lett. Természetesen alaposan megünnepeltük a bajnoki címet, a 400 lakosú község apraja-nagyja a futballpályán dáridózott” – mondta Németh Jenő menedzser.

Kevesen számítottak arra, hogy a 32 esztendős Róbert Paldan elfogadja a csallóköziek ajánlatát. „Eredményes időszakot töltöttem a csapatnál, mindig szívesen gondolok majd vissza erre a fél évre. Sikerre éhes vezetőkkel és futballistákkal öröm volt együtt dolgozni. Biztosra veszem, a harmadik ligában is megállják a helyüket.”

A Petržalkát, az Intert és a Devínt megjárt Miklós Imre 16 találattal lett házi gólkirály. „Örülök, hogy találataimmal az együttes hasznára váltam. Pedig főleg idegenben nagyon sok rúgást kaptam. Nem tagadom, szeretném külföldön folytatni, ha ez nem sikerül, az is elképzelhető, hogy végül maradok.”

Sokan meglepődtek, amikor a DAC két kulcsembere a negyedik liga újoncához igazolt. „Akadtak problémák, úgy éreztem váltanom kell. Kiváló kollektívába kerültem, ez az eredményeken is tükröződött. Látványos és eredményes focit játszottunk, egyértelműen mi voltunk a legjobbak. Ami engem illet, 27 évesen ismét az élvonalba szeretnék futballozni, az lenne az igazi, ha a határon túlról keresnének meg” – jelentette ki lapunknak Németh Krisztián.

Balla Béla hasonló cipőben jár: „A dunaszerdahelyi edzőkkel és vezetőkkel nem volt felhőtlen a viszonyom, ezért választottam féléves kitérőt. Örülök, hogy mi nyertük a pontvadászatot. Több ajánlatot is kaptam, valószínű, hogy Magyarországon kergetem majd a labdát.”

Megtudtuk, hogy ismét jelentős változások lesznek. A hét végéig eldől, ki irányítja a gárdát a következő idényben, várhatóan fővárosi trénert szerződtetnek. Németh Krisztián a napokban Siófokra, Balla Béla pedig Sopronba utazik próbajátékra. Miklós iránt néhány NB I/B-s gárda érdeklődik.

A klub főszponzora az osztrák Herz vállalat, emellett több cég is besegít. Az önkormányzat állja a stadion működtetési költségeit.

Várhatóan hat-hét labdarúgóval erősítünk, hiszen a harmadik vonalban sem akarunk alárendelt szerepet játszani, a középme-zőnyben szeretnénk végezni” – fejezte be Németh Jenő. Persze, a feljutással gondok is akadtak, hiszen meg kell nagyobbítani az öltözőket és a szociális helységeket.

Mára már megtanulták az ellenfelek, hogy hol fekszik Bacsfa, mert korábban már megesett, hogy egyesek keresztül hajtottak a kisközségen. A bajnokcsapat kerete: Bombiak, Gróf–Beník, Németh K., Albert, Sepeši, Horváth, Mészáros, Suchý, Szíjjártó, Szabó T., Miklós, Balla, Bakoš, Čiernik, Takáč, Sáfár, Ondua.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?